Polgárda

Polgárda

Egy fideszes srác gondolatai a tapolcai választás kapcsán

2015. április 13. - Buday András

Mindenki tudja, hogy mi aztán tényleg sima, őszinte Fidesz-rajongók vagyunk, igazi civilek - ellentétben a mindig ugyanazt a párezres (ám annál hangosabb) rajongótábort felvonultató Millával és klónjaival - nem beszélve a számlaképes bloggerkollégák ezreiről.

Úgyhogy ha valaki tiszta szívvel tud most véleményt alkotni, azok csak mi lehetünk.

Mi történt tegnap Tapolcán? Semmi különös. 

Beérett a szocioliberálisok, a fejlett Nyugat és Török Gábor szorgalmas, kitartó Jobbik-futtatása. Hosszú, nehéz munka volt, de azért csak sikerült a végére. Ha az ország már nem lehet az MSZP-SZDSZ-é, legyen hát a Jobbiké! Engem még az is meglepett, hogy a Fidesz majdnem nyerni tudott most.

Érdemes olvasgatni a balliberális véleményeket: szinte mindegyik azzal van elfoglalva, hogy mekkorát bukott a Fidesz, és persze legfőképpen 0rbán Viktor, hiszen most már személyesen is az ő felelőssége. E logika mentén a tavalyi háromszoros, fényes győzelem Orbán Viktor személyes dicsősége? Bizonyára.

Hát, egy időközin, 200-300 szavazattal elvesztett választás szerintem nem akkora gáz. Volt itt 2014 előtt is Szigetszentmiklós - na és? 2014-et pedig a tőle szokás profizmussal, kíméletlenül behúzta a Fidesz. 

Néhányan a baloldalról próbáltak kárörvendeni rajtunk. Le kellett lomboznom őket: a fideszesek tekintélyes részének a Jobbik lenne a 2. választása (nincs ez a szerkesztőségben se másképp), már ha muszáj lenne mondjuk az egyesült baloldal és a Jobbik között választani. Gyanítom, hogy ez most is manifesztálódott szavazatok formájában. Aki itt igazán szarul érezheti magát, az az SZDSZ-es réteg - az ő kárörömük azért nem volt teljesen őszinte, sőt.

Hogy mi lesz a Jobbikkal?

Sürgősen konszolidálódniuk kell, amit Vona már hivatalosan be is jelentett. Nem kellenek a hájfejű, kopasz alkoholisták és kidobók, Ázsiát is lehet szépen elfelejteni - már ha keresztény, fehér embernek szeretnénk magunkat érezni. Szépen öltözött, tanult, képzett, kulturált emberek kellenek oda - akiket komolyan vesznek itthon és külföldön is. Ja, meg talán a még mindig kétmilliós fővárosban is.

Miért nem örülök mégsem felhőtlenül (mert azért örülök a tegnapi eredménynek)?

Vona és csapata sportszerűtlen viselkedése miatt.

Amivel pont azokat sértették meg a legjobban, akik pl. fideszesként is átszavaztak.

Nix Orbán, Nix Fidesz?

A győztes választás éjszakáján illik "sokan vagyunk és elegen"-ezni, narancsos buktát zabálni, kedves Gyurcsány Feri és Vona Gábor? Ti láttatok-hallottatok ilyet a Fidesztől?

Én nem nagyon.

Szégyelljétek magatokat ezért.

A győzelemhez - ennek ellenére - gratulálok, és még sok-sok MSZP-verést kívánok! A Fidesznek szüksége lesz rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://polgarda.blog.hu/api/trackback/id/tr557365396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haloperidol 2015.04.14. 14:05:00

"Amivel pont azokat sértették meg a legjobban, akik pl. fideszesként is átszavaztak."

Öregem aki átszavazott a Jobbikra, az már rohadtul nem fideszes. Ez a ti nagy problémátok...

tralalala 2015.04.14. 14:17:27

Hát ja, tényleg elég száni nézni, ahogy a ballibek a Jobbiknak kénytelenek örülni. Bár engem azért egy kicsit szórakoztat :)

2015.04.14. 15:06:31

Baloldali vagyok, meg liberális is, mégse örülök a Jobbiknak. Inkabb örültem volna a Fidesz győzelmének, ugyanis a bal oldalon nincs említésre méltó tényező.
Bocs, hogy az adócsaló, hazaárulókat nem számoltam bele.

Glázser Bozsó 2015.04.14. 15:22:24

"A győztes választás éjszakáján illik "sokan vagyunk és elegen"-ezni, narancsos buktát zabálni, kedves Gyurcsány Feri és Vona Gábor? Ti láttatok-hallottatok ilyet a Fidesztől?

Én nem nagyon.

Szégyelljétek magatokat ezért."

Bocs, de nincs miért szégyellni magunkat, ellenben veletek ...
Üdv
Egy savazó ...

==T== 2015.04.14. 15:57:47

Szebb Jövőt!

Ez mondjuk elég gyenge lett:
"Beérett a szocioliberálisok, a fejlett Nyugat és Török Gábor szorgalmas, kitartó Jobbik-futtatása."

Fényezett Rézlábos 2015.04.14. 16:04:26

Már a nyitástól az asztalra borultam a röhögéstől... ez tényleg saskabaré! :)

Kakimaki0123456789 2015.04.14. 16:06:43

@Fényezett Rézlábos: Szerintem ez a blogger egy MSZP berenc akit a fidesz lejaratasaert fizetnek.
Mas magyarazat ekkora sotetsegre nincs.

bölcsbögöly (törölt) 2015.04.14. 16:55:29

Jaj ez de szánalmas volt ez a poszt.

Kevés égőbb dolog maradt mára, mint fideszesnek lenni, rosszabbak vagytok, mint egy későkádári KISZ..

Lajos Csánó 2015.04.14. 17:03:55

Azon azért el kellene gondolkodni,hogy a győzelem után a szöveg: Most egy igaz magyar ember nyert!A többi aki indult az nem magyar volt?!

zoktolk 2015.04.14. 17:14:59

@tralalala: Száni??? Ez fájt. Nagyon.

zoktolk 2015.04.14. 17:16:22

Kiábrándult Fidesz szavazóknak ajánlom:
www.pkp.hu

Hari Seldon 2 2015.04.14. 17:18:01

Szerintem meg minden jobb mint a maffia. A jobbik négy év alatt padlót fog, és el lehet hajtani. Ilyen mosott agyat mint ennek az írásnak a szerzője csak Orbán tud kitermelni.
Vona legfeljebb lengeti pár évig a zászlót, és megy a levesbe ő is.
Addig viszont a fideszmaffiát elhajtják.
Igaz, én könnyen beszélek innen messziről.

Hari Seldon 2 2015.04.14. 17:26:52

@Hari Seldon 2:
A jobbik, akármilyen ütődött, de legalább saját maguknak nem hazudnak,és elhiszik azt a sok marhaságot, amit mondanak, a fideszmaffia viszont csak egy pénzbegyűjtésre szakosodott bűnszövetkezet.

A 90 előtti komcsikból is azt tartottam "inkább tisztességesnek" aki elhitte a sok marhaságot.
Az csak hülye volt, de nem rossz szándékú.

Aki akkor sem hitte el, hanem csak nyerészkedésből lépett be az mszmp-be, az sokkal inkább alja ember volt.

Ugyanez van most a jobb oldalon.

Hari Seldon 2 2015.04.14. 17:36:37

A baloldalon csak az lehetne a nyerő ha -szó szerint- felszámolnák a mszp-t, és teljesen új pártot alapítana szó szerint "bárki", csak nem a régiek.

Ezzel, meg egy kis zászlólengetéssel (mert egy kicsi azért kell a magyarnak bármely oldalon is van) hoznák a 2022-es választást, de legalábbis volna esélyük.

sanyix 2015.04.14. 18:20:20

ez valami ironikus szöveg lenne? Mert valahogy nem jött át... Ha pedig komoly, akkor nagy a baj.

PerverzTata 2015.04.14. 18:33:49

@Fényezett Rézlábos: Korrekt :)
@Kakimaki0123456789: Korrekt #2 :)

Ehhez egyszerűen én se tudnék többet / jobbat hozzáfűzni...

captain morgan 2015.04.14. 18:43:09

No mert a Fidesz retorikája mindig überkorrekt. Persze.

Lacy27 2015.04.14. 18:43:58

Röhögök ezen a "srácon". Hogy milyen illetlen narancsos buktázni. Ejnye.
A fidesz az erkölcstelenség bajnoka. Én ennél sokkal cifrábbakat hallottam. Csak te ugye azt hallod meg, amit akarsz. Éljen a jobbik! Narancsék után szerintem már tökmindegy. Megmutatták a következő lopkovics brigádnak, hogy mit kell überelni. Mindig van rosszabb. Aki meg bármelyik pártnak hisz...
Vessen magára!

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.14. 19:10:30

Olvastam, hallottam hülye magyarázkodásokat , a szoocik részéröl is, de ez túltesz mindenen.

Teccettek volna nem Rolex, Gucci platformokat alakitani , trafik és földmutyit csinálni és szórni a pénzt az MNB-n keresztül
Egy intézkedés volt a nép etetésére a rezsicsöki, csak a másik oldalon, az új adók bevezetésével többszörösen visszavették
Azt gondolta a Fidesz , a zemberek nem tudnak számolni.

Majd visszanézek a '18-as választás után, mi az indok a koalára a Jobbikkal

senkiember 2015.04.14. 19:15:20

Választást nem lehet azzal nyerni ha megmagyarázzuk, hanem úgy, hogy több szavazatot kap valaki.
Nem történt semmi különös, csak ennyi.

bölcsbögöly (törölt) 2015.04.14. 19:21:29

@Hari Seldon 2: remélem, a Seldon-féle egyenletek is ezt mutatják :)

brunoboy 2015.04.14. 19:23:32

Ti láttatok-hallottatok ilyet a Fidesztől?

mondjuk olvass egy kis bájernzsótit, az arrogáns, beképzelt, pökhendi, acsarkodó, szánalmas és degenerált fidesznyik példaképe. máshogy nem is tud böffenteni.
szóval láttunk ilyet. meg olyat is hallottunk, hogy lehet a kötelet előkészíteni.
na meg lehet, hogy talán a genetikában talán mások a jobbikiosok, merthogy ilyet is hallottunk. (via ovi)

fotelfasiszta 2015.04.14. 19:48:25

Te kis provokat, te kis fidesznyik, te kis rohadek poszter! (Valaszd ki a leginkabb rad illo jelzot kerlek.)

Buktatok mocsoksok szavazot, es az a legnagyobb bajod, hogy a csunya gonosz nacik (TM) beledorgolik a kepetekbe? Hat ejnye-bejnye... Volt anno valami hippinek egy olyan gondolata, hogy ugy viselkedjetek masokkal, ahogyan szeretned, hogy veled szemben is viselkedjenek az emberek. Idoben kellett volna gondolkodni.

Tudod a szegyen az, hogy a kormanypart vesztett tobb ezer szavazot, hiaba probalta Kosa annyival rendelkezni, hogy "nem tudtuk aktivizalni a szavazoinkat a megfelelo modon", azert az utobbi honapok nepszerusegcsokkenese itt mutatkozik meg. Gyurcsany, es a baloldal elleni agitacio utan ideje lenne elorukkolni valami olyannal, amely minosegi szavazokat hoz: pl tisztessegesen, ertelmesen kormanyozni, a torvenyhozatalnal meghallgatni az ellenzeket, nem pedig visszaelni a valasztok altal adott felhatalmazassal. Tudjatok, a fagyi visszanyal elobb vagy utobb. Uri ember meg nem hisztizik, hanem elviseli

Hiaba elcelodsz es provokalsz, de ugy nez ki, hogy a Jobbik megtalalta a megfelelo PR csapatot, es hiaba csak 200 szavazat a kulonbseg, ok nyertek a valasztast. Tudod ez olyan mint a foci: az nyer, aki tobb pontot gyujt. Tisztesseges verseny eseten az igazi vesztes az, aki masban keresi a hibat, es nem sajat magaban, hogy miert is olyan eredmenyt ert el, amilyet...

(Korabban nagyon sokszor emlegettetek, hogy valasztast kell nyerni, nem kozvelemenykutatast. Nemsokara jon a kovetkezu bukasotok.)

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 19:58:34

@turista a saját országában: Bravó! Elismerésre méltó, hogy MSZP-s létedre megtanultál írni is.

@brunoboy: Bayer Zsolti = Orbán? Nem semmi a levezetés. Az ellenféllel foglalkozni a győztes meccs után (ld. Szűcs Lajos és az "Áléáléáléáléó, faszszopó Újpest")

@fotelfasiszta: Kérlek, ne sértegess.

Igen, a Jobbik olyannyira áttörte az üvegplafont és megtörte a jeget is egyben, hogy ezentúl csakis a Jobbik fog nyerni minden körzetben, és a Fidesznek annyi! Kész, csengettek.

@Lacy27: Mik a cifrábbak? Kérlek, idézz Orbántól bármi hasonlóan élcelődőt győztes választás után.

Hajrá, magyarok - Hajrá, Magyarország!
Éljen soká Orbán Viktor, Magyarország legjobb Miniszterelnöke!

capacete 2015.04.14. 20:06:30

A fideszbirka szerző gyönyörű látleletet ad az orbánrajongókról, akik akkor is lelkesen bégetnek, amikor nyírják őket, de valószínűleg akkor sem csökken a lelkesedésük, amikor épp levágják őket a húsukért. Persze, nem Orbán a hibás, hiszen a vezérlő tábornok tévedhetetlen orákulum, a magánnyugdíjak ellopása, az internetadó, vagy a vasárnapi zárvatartás mind remek, támogatandó intézkedések! Legelj tovább, bégess szomorúan, a nyáj egyre fogy...

Alick 2015.04.14. 20:24:57

@horex: "Egy intézkedés volt a nép etetésére a rezsicsöki, csak a másik oldalon, az új adók bevezetésével többszörösen visszavették"

Tényleg, milyen új adókról van szó..?

kisvirag78 2015.04.14. 20:29:25

Kedves fideszes srác!
Te nagyon fiatal lehetsz, és/vagy szelektív memóriájú.
Én egykor fideszes aktivista voltam, ma már erre nem vagyok büszke. Most Jobbik-szavazó vagyok.
Hogy miért?
Részben azért, mert a narancsos bukta onnan jön, hogy 2002-ben Meggyes volt, csak hogy a fidesz előre ivott a medve bőrére. Én emlékszem azokra a mindenkit hergelő gerilla sms-kampányra a dumával, a magyarigazolványokkal, a csalással, az újraszámlálással, a nemzethalál víziójával, ami a vesztes választást követte. Ugyanez volt 2006-ban is.
Akkor miről beszélsz?

Szelid sunmalac 2015.04.14. 20:34:14

@Buday András: "E logika mentén a tavalyi háromszoros, fényes győzelem Orbán Viktor személyes dicsősége? Bizonyára." - "Éljen soká Orbán Viktor, Magyarország legjobb Miniszterelnöke! "

Igen...az agymosott fideszesek meg a nyugdijas egyszeru nenik bizony kizarolag Orban miatt szavaztak a fideszre. Vagy szerinted barki - ismetlem - BARKI a szemelyes szimpatiaja miatt szavaz Roganra, Szijjartora, Matolcsyra, meg Lazarra?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.14. 20:43:02

Hehehe.. de jó látni, hogy vergődtök. Orbán nimbusza kezd erősen megtépázódni. Vigasztalgassátok csak magatokat azzal hogy a baloldali jelölt csak 3. lett! :-))

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.14. 20:44:02

@Alick: 2200 milliárd új adó lett kivetve. Nézz utána!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.14. 20:45:00

@Buday András: "Éljen soká Orbán Viktor, Magyarország legjobb Miniszterelnöke! "
Orvost hívjunk neked?

Blogger Géza 2015.04.14. 20:46:20

@Szelid sunmalac: Matolcsy már elég rég nem politikus, hanem jegybankelnök, akire nem lehet szavazni. Rogán és Lázár pedig elég nagy többséggel megválasztott népszerű polgármesterek voltak, mielőtt országos politikusok lettek. Szóval nagyon agymosott az, aki ilyeneket kérdez. :)

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.14. 20:47:25

"A győztes választás éjszakáján illik "sokan vagyunk és elegen"

És a fülkeforradalmazás?

zobod 2015.04.14. 20:48:26

A tapolcai választásnak egy tanulsága biztos van. A vélt vagy valós neonácikkal való riogatásnak a pesti belvároson kívül nincsen mozgósító ereje.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.14. 20:48:44

@Blogger Géza: Nem érted, Gizda. Orbán nimbusza erősen megtépázódott. Nélküle nincs Fidesz, mert ezekre az emberekre, Lézer, meg Arogánka, senki sem szavazna.

Blogger Géza 2015.04.14. 20:49:45

@fotelfasiszta: Speciel ezt Kovács László emlegette mindig, nem a Fidesz. Annyiban pontosítanék, hogy (első sorban) az országos választásokat kell megnyerni, nem az időközieket. :)

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.14. 20:51:00

@tralalala: Hát ja, tényleg elég szánalmas nézni, ahogy a narancszombik a Jobbiknak kénytelenek örülni. Bár engem azért egy kicsit szórakoztat :)

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.14. 20:51:35

@Blogger Géza: "az országos választásokat kell megnyerni, nem az időközieket."
- Savanyú a szőlő. :-))

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2015.04.14. 20:55:43

Csak azért nem beszélek csúnyán, mert szeretném, ha a kommentem itt maradna.

A FIDESZ-re azért szavaztak, hogy jobbá, élhetőbbé versenyképesebbé, szerethetőbbé tegye majdan Magyarországot.

A FIDESZ úgy ünnepelte a győzelmét, hogy kisemmizte, nyomorba döntötte, MEGLOPTA az embereket és HAZUDOTT NEKIK FOLYAMATOSAN.

Te meg most egy ünneplő Jobbik miatt vagy besértődve?

Nem vagy 100-as barátom... Egy elvakult beteg ember vagy. Rühellem a Jobbikot (is), de inkább ők, mint a magadfajta kis buzgárok, akik nagyon értenek a politikához MÉGSEM TUDJÁK EGY KICSIT SEM, HOGY MI FOLYIK EBBEN AZ ORSZÁGBAN.

Blogger Géza 2015.04.14. 20:56:30

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Orbán nimbusza 20 éve tépázódik, akkor szállt rá a balliba sajtó, mert nem állt össze az MSZP-SZDSZ-szel. Aztán ebbe a sok tépázódásba belefért (eddig) 3 miniszterelnöki ciklus. Szerintem sokan szeretnének így "tépázódni" :)

Blogger Géza 2015.04.14. 20:57:37

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Ennél ezerszer szórakoztatóbb, amikor a naponta nácikkal riogatók örülnek a Jobbik győzelmének. :)

zobod 2015.04.14. 21:02:23

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: elég nagy teret kapott a kampányban ez a téma.

danesdzsu2 2015.04.14. 21:04:29

Egy magadfajta újszülött biztos nem emlékezhet rá, de 2002-ben, a választás napján a fideszes aktivisták kissé túl korán ittak a medve bőrére, és a meggyes bukta kifejezés sokat pörgött.

További kellemes öntökönrúgásokat:)

Hari Seldon 2 2015.04.14. 21:04:35

@bölcsbögöly:
Neked nem szabadna tudnod a számításamról... :-)

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 21:04:58

@Tomi from Space: @kisvirag78: Igen, én is Fidesz-tag voltam (egyszámjegyű tagsági könyv büszke tulajdonosa), de már már MEGBÁNTAM!

Úgyhogy inkább jöjjön Bajnai, de akár a Jobbik is, mert ezek mára már SZÉTLOPTÁK az országot!

ivanhoe78 2015.04.14. 21:06:40

Libsi, jobber...stb. Nem unjatok mar? Mert en kurvara. Ha nem tetszik a rendszer lehet menni tuntetni, meg szavazni negyevente. Ahogy en is teszem.

is 2015.04.14. 21:09:52

"Ti láttatok-hallottatok ilyet a Fidesztől?

Én nem nagyon."

Nem is tudtam, hogy mar egynapos csecsemok is blogot irnak. CSAK ilyet lattunk a FIDESZtol.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 21:12:22

@Buday András:
Jobb, ha tőlem tudod, hogy az MSZP-SZDSZ korszak minden bűnéért lényegileg a fideSS a felelős!!444!!!
ÉN csak tudom, láttam-ott voltam. Fideszes voltam én is, párttag vagy csak aktivista. 2010-ben csalódtam, és azóta szeretném inkább vissza azt az MSZP-SZDSZ-t helyettük, ami már ó dehogyis az MSZP-SZDSZ!!444!!!

2015.04.14. 21:13:50

"...mekkorát bukott a Fidesz, és persze legfőképpen 0rbán Viktor"
Te, valami Freudi elgépelés lehet, hogy nullával írod a főnököd nevét...

Punxsutawney Mormota 2015.04.14. 21:14:19

Hogy mit jelent a tapolcai választás nekem? Két jó hír és egy rossz hír.

Roszhír:

Nyert a Jobbik

Jó hír:

Pofára esett a Fidesz

Pofára esett az MSZP-DK.

Kell az esetet tovább magyarázni? Nem. Jóccakát.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 21:16:26

@Kuruc ezredes: Én 2014-ig voltam Fidesz-párttag, de aztán hirtelen csalódtam bennük, amikor fény derült a trafikmutyira meg a beképzelt státustörvényükre. Azóta egyedül Juhász Pétert és Vona Gábort becsülöm valamire az egész politikai palettán.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.14. 21:20:38

@Alick: Mivel nálam képként vannak lementve, lusta vagyok, hogy feltegyem valahova és onnan linkeljem
Ha szerinted nem voltak 2014-ben és 2015 januártol új adók, akkor maradj abban a hitben

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 21:21:28

@Buday András:
Igen, nekem is a földmutyi tett be végleg. Mi az, hogy a dánok nem termeltethetnek itt maguknak az olcsó magyar munkaerejükkel ingyen bioélelmiszert???

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 21:22:32

@horex:
Abszolút így van. Már csak néhányat kell aludni, és akkor jön vissza az MSZP-SZDSZ a jóval alacsonyabb adóival!
Több pénzt az embereknek! Több pénzt az önkormányzatoknak!
Hogy ne menjen rá a gatyája!

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.14. 21:29:17

@Alick:
Megesett rajtad a szívem, de mentsd le gyorsan mert törlöm
horex.uw.hu/kepek/ad2.jpg

horex.uw.hu/kepek/ad1.png

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 21:29:27

@Kuruc ezredes: Ne terelj, itt már rég nem a rég megbukott MSZP-SZDSZ-ről van szó.

Tévedés ne essék, Gyurcsányt jobban gyűlölöm, mint Orbánt - de amit a Fidesz művel 2010 óta, az minden eddigit alulmúl. Arrogancia, cinizmus, lopás, Ezüsthajó, Questor, Gyöngyöspata, Baja és a többiek.

Ezeknél már bárki jobb, hát akkor jöjjön a Jobbik vagy Bajnai! Legalább nem volt vasárnapi zárvatartás meg trafikmutyi.

De ha más nem, hát az IMF megbuktatja 0rbánt, legkésőbb jövőre. Már el van döntve, jöhet végre a szakértői kormány.

Blogger Géza 2015.04.14. 21:29:35

@horex: Valóban nem voltak új adók, amelyek érzékenyen érintették volna a lakosságot, és többet vettek volna ki az átlagpolgár zsebéből, mint a rezsicsökkentésen elért megtakarítás. Ilyen szempontból 2014 és 2015 elég lapos év volt. Ezt elrontotta a Fidesz a távközlési adó kiterjesztésének szándékával (ebből lett a sajtóban "internetadó"), ez volt az egyetlen komoly kivétel. Remélhetőleg tanultak belőle, és nem azon jár az agyuk, miféle új adóterhet kéne még kivetni. Szerintem is elég már ebből.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 21:30:54

@horex: Kifelejtetted az egykulcsos adón és a devizahiteles-mentéssel nyert súlyos tíz- és százezreket / fő.

Nekem legalábbis ennyi.

Ja! És még a benzint is olcsóbbá tette Orbán Viktor.

Alick 2015.04.14. 21:31:50

@horex: biztosan vannak új adók, csak az a kérdés, hogy kit érint... a kis faluban lakó Józsi bácsit - aki statisztikailag inkább Fidesz szavazó - a rezsicsökkentés érintette, de milyen új adóterhei is keletkeztek..?

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.14. 21:32:02

@Kuruc ezredes:
Azt a pár napot már guggolva is kibírjuk :)

Az tény hogy az MSZP elbaltázta az országot, azért volt protest szavazás 2010-ben
Most meg kezdődik szintén a protest szavazás a sok pofátlanság és mutyi miatt. Mutyi alatt a saját és haveri kör milliárdossá tételét értem

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 21:32:12

@horex:
ÓÓÓ, Ténytár!
De régen láttam már azt a hosszú orrot. Ezt vajon az egykori pártelnökükről mintázták?
Na mindegy, a lényeg, hogy már csak 950-et kell aludni, és ismét jöhet vissza az MSZP-SZDSZ híresen alacsony adókulcsa! Alig várom már.

Blogger Géza 2015.04.14. 21:32:33

@horex: Ez tök jó, csak már az első sora hamis (ténytár kb a leghazugabb blog), mert azt még az MSZP vezette be. A többi jó része is csúsztatás, vagy egyáltalán nem 2014-2015 környékén vezették be. Nekem pl dízel autóm van, de még így sem jövök rá, mi a tököm az a "Dízel adó"?

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 21:33:33

@horex:
Dehogyis baltázta el, valójában nagyonis a fideSS obstruált meg mindent, az MSZP-SZDSZ semmiről sem tehet. Végre kaphatnának már ők is egy esélyt a bizonyításra, most aztán tényleg szuperjó reformokat fognak bevezetni, oda a rozsdás bökőt, ha nem.

Alick 2015.04.14. 21:35:38

@horex: Köszi!
Józsi bácsit vajon melyik fogja keményen érinteni?
Azért kérdezem, mert az egészben nem kevés rafinériát látok, hogy az egy egybites vidéki szavazókat (nem kevesen vannak!) megtartsa a Fidesz...

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.14. 21:37:12

@Alick:
Nézd át az adatokat és következtesd ki
Tény hogy egy falusi, tanyasi öreget, aki kiül a kispadra, sokkal kevésbé érinti mint az aktivan élő lakosságot.

Egy barom parkolási rendszernek tudod milyen kihatása van?
Olyan, hogy bizonyos területekre nem megyek munkát vállani, máshol meg felsír az öreg, hogyhát ennyi pénz egy napos munkáért.
Persze, mert 6 órát parkolnom is kellett és az autó biztositásom is felment, felment a bank költségem, kaja drágább lett a boltban és a szesz, cigaretta is stb.stb
És ez csak egy parkolás miatt

Alick 2015.04.14. 21:38:54

@Buday András: "hát akkor jöjjön a Jobbik vagy Bajnai!"

Sajnos semmi sem garantálja, hogy ezek nem lesznek legalább akkora tolvajok/gecik... ez eleve a választási rendszer baja, hogy a(z önmagukat szopató) választók bianko csekket írnak alá az attól utána elkurvuló megválasztottaknak.
A 25 év tanulsága az, hogy a pártcimke szinte másodlagos...

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 21:39:04

@horex:
Egyébként én úgy hallottam az ATV-n még tavaly év végén, hogy a fideSS már megbukott, tehát ezeket az adókat akkor mégse ők róhatták ki a nép sanyargatására, hanem szükségszerű és racionális áldozat lehet a szebb, neoliberálisabb jövő fellendítése érdekében.

Blogger Géza 2015.04.14. 21:44:35

@horex: Semmiféle "dízel adóról" nincs szó. Jövedéki adó az van, de volt korábban is. Szóval az "új adó" ismét egy hazugság a sok közül.

Alick 2015.04.14. 21:44:37

@horex: persze, sok a baromság és néha nem is a költség, hanem a bürokrácia miatt... de jó lenne átlátni, hogy ezek mennyire kikerülhetők/kijátszhatók, illetve mennyire szelektíven érintenek bizonyos társadalmi rétegeket?
Nem vagyok Fidesz rajongó, de pl. az egykulcsos adóval kifejezetten jól jártam... ugyanakkor nem lennék ellene egy magasabb kulcsnak, ha az legalább - a tőlünk nyugatabbra kb. minimálbérnek számító - 1500 Euro-nál kezdődne...

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.14. 21:47:10

@Kuruc ezredes:
Én másképp hallottam
A zemberek kérték OV-t hogy ugyanmár hadd fizessenek többet a növekvő államadóság mián
Erre is van képem de azt már tényleg nem rakom fel

Apropó, mi van az államdósság adományokkal?
Megmondom.
Megszüntették az alapot mert csak pár millió Ft jött össze
Ennyit a fideszesek OV imádatárol
hvg.hu/gazdasag/20150312_Alig_valami_gyult_ossze_megszunik_Osszefo

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.14. 21:48:59

@Alick:
Valahol volt egy számolás hogy mennyivel csökkent az szja bevétel. Azt viszont ellensúlyozni kellett, bizonyára meg is tették
A minimálbéres és közel fölötte, rosszul járt pedig belőlük van több

R.T. Flakfizer 2015.04.14. 21:52:09

Nahát! Egy sértődött fideszes! :D

Jó a poszt! sokat elárul! Jobbikot választani? Egy igazi fideszesnek nem gond, mi? Nyilasék nem hőbörögnek 2 honapig, máris szimpik lettek!
A ballal mi bajotok? ott vagytok ti is! szűk a tér?
Profizmust is olvastam. Varga? L.Simon? :D Rogán? :DD
Jaja! Meg a nemszámítottunkgyőzelemre! :D óriási duma! Akkor Orbán minek strapálta magát? Odament a bizonytalanra? Ne röhögtess!!! :DD
Meg Török mint véleményformáló...
Hjajjjhhhhhh de gyengék vagytok, basszus! De átkozottul gyengék!
De őszintén mondom, hasznos poszt volt! Köszi!

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.14. 21:54:36

@Blogger Géza:
OK nem új adó
A Fidesz korábban ellenzékböl keményen ostorozta a Gy. kormányt hogy csökkentse az üzemanyagok árát
Erre mit csinált amikor kormányra került?
Emelte a jövedéki adót

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.14. 21:55:50

@R.T. Flakfizer:
Maraggymá' , van amikor kifelé pattan a labda a kapufárol.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 22:02:36

@horex:
Hát ez szörnyű. Tényleg jobb választás lesz az államadósságot csalafintán lefaragó MSZP-SZDSZ, az államot felelőtlenül eladósító fideSSel szemben!

Nem értem, hogy miért nem kaptok végre egy esélyt a kormányzásra. :(
Utána olcsón parkolva vehetnéd meg az olcsóbb cigit és szeszt, a szar BKV-t meg visszazüllesztethétek arra a szintre, ami Demszky alatt már fényesen bevált.

R.T. Flakfizer 2015.04.14. 22:04:43

Nincs pártszimpátiám, ha ez érdekel. Nincs valódi jobbközép párt. Ja, olyan van, amelyik ezt mondja. :) de az nem hiszem, hogy az volna.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 22:06:38

@R.T. Flakfizer:
Húztunk egy vonalkát a teljesen független netes fideszgyűlölők végtelen falára.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.14. 22:10:22

@Kuruc ezredes:
Lózungokat eregetsz, de csináld ha megnyugtat.
Nem az mszp jóságárol és ujra hatalomba szavazásárol volt szó

Arrol volt szó hogy miért vesztett és fog sorra veszteni a Fidesz
A hazugságokért, ezért vesztett az MSZP is, a pökhendiségért, az emberek kiforgatása miatt a vagyonukbol/trafik, föld/
Nincs pénz a kórházak adósságára, de 200milliárdért az MNB kastélyokat vett
A rendvédelmisek pénzét most emelni akarják, amikor tüntettek, letartóztatták a szakszerv.vezetősjüket, orvosokra nincs pénz
Mindegy, hagyjuk.

Jókat mára elhúztam!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 22:13:53

@horex:
Dehogynem, ha a Fidesz megbukik, megint jön vissza a kiváló kis atlantista-cionista koalíciótok, mint az egyetlen kormányképes alternatíva.
Ez itt a lényeg, és ezért fogunk újra és újra és újra és újra a Drágaságos Fideszre szavazni.

R.T. Flakfizer 2015.04.14. 22:20:47

@Kuruc ezredes: [nincs vállvonogatás jel, sajnos.]
nem érdekel szegény fidesz. van aki babusgassa. eltűnt itt sok más párt is már, nyom és hiányérzet nélkül. Kérdezd Lezsákot. :)

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 22:37:47

@R.T. Flakfizer:
Megmaradt viszont az MSZP-SZDSZ. Sokkal jobbak lesznek ők nekünk majd kormányon.

fotelfasiszta 2015.04.14. 22:42:24

@Blogger Géza: Nem vagyok tisztaban Kovacs munkassagaval, csupan egy-ket posztbol remlett, hogy erre tortent mar hivatkozas itt a blogon... :)

R.T. Flakfizer 2015.04.14. 23:26:04

@Kuruc ezredes: hát, hogy neked mi marad, az a te dolgod!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.14. 23:32:20

@R.T. Flakfizer:
Aranyos, ahogy ignorálni próbálod a valóságot, azonban a tény ettől még tény marad. Ha nem a Fidesz, akkor az MSZP-SZDSZ fog kormányozni, ti pedig éppen ennek tapsoltok.

zsoltix 2015.04.14. 23:48:47

A troll hitvallás blog jobb volt fideszimádat témakörben. Azok a régi szép idők, akkor még fontos volt egy időközi a Pártnak:
trollhitvallas.blog.hu/2011/11/28/az_orszag_a_kormany_mellett_all

danesdzsu2 2015.04.14. 23:54:08

@Kuruc ezredes: Rossz belegondolni, hányszor kéne leírnod , hogy SZDSZ, ha még lenne esélyük a parlamentbe kerülésre:D

lábatlan 2015.04.15. 00:04:47

A fidesz a közvagyon meglopásában országos bajnokságot nyert. Ezeket a beállított rekordokat megdönteni nagyon nehéz lesz. Aki ezt a tényt cáfolni akarja az egy fasz.

lábatlan 2015.04.15. 00:10:30

Tehát egy pillanat, addig a kérdésig még el sem jutunk hogy jól, vagy rosszul kormányoz,
hanem már ott megakadunk, hogy amit csinál az jobb országokban elő sem fordulhat. Ezt az Szdsz- ezést meg hagyjátok már abba, mert ennél szánalmasabb, sunyibb dumát még nem hallottam!

dunántúli gyerek 2015.04.15. 00:20:20

Qrva jó ez a blog.

Én 98 óta mindig a fideszre szavaztam, és úgy néz ki 2018ban is oda fogok.

ennyi

dunántúli gyerek 2015.04.15. 00:22:43

@lábatlan: Még ha így is lenne sem fontos ki mennyi közvagyont lop, hanem az hogy ennek ellenére mennyivel nő a közvagyon

+ ki hisz szerinted a ballib blogászoknak, firkászoknak, akik 2010 óta ugyanezzel az érvvel buktatnak Orbánt minden nap?

lábatlan 2015.04.15. 00:27:10

"Nem@dunántúli gyerek: NEM FONTOS HOGY KI MENNYI KÖZVAGYONT LOP?

Tényleg? Akkor már mindegy. Ha nem "fontos" a lopás, akkor mi az? Akkor mi az érték, és mi a bűn. Már megbocsáss de ezt most annyira nem értem. És mi van megint a libsikkel?....

dunántúli gyerek 2015.04.15. 00:33:20

@lábatlan: Olvasd el mégegyszer mit írtam.

Ha van 1 cégem, ami egyik évben csinál 100 veszteséget, kirúgom az igazgatót. A másik évben 100 nyereséget csinál, amiből az új főnök 50et ellop. Mivel jobb nins nyilván nekem a második a nyerő.

ennyi

Arcade Macho 2015.04.15. 00:34:09

kosa lali nyilatkozta a 170 millas szijjato palotarol hogy szegenyket mindenkinek sajnalnia kellene hiszen milyen rossz a kloros viz hat mit tegyen ha csak ilyen hazikora futotta amivel adtak egy medencet is?

lábatlan 2015.04.15. 00:36:12

@dunántúli gyerek: ha nekem van egy cégem és az igazgató ötvenet ellop belőle börtönbe juttatom. Lopni bűn

dunántúli gyerek 2015.04.15. 00:37:32

@lábatlan: Igy a hülyék gondolkodnak. Az okosak meg keresnek 50et.

lábatlan 2015.04.15. 00:42:33

Ha a Fidesz legnagyobb bűnéről beszélhetünk akkor talán itt a bűnnek mint olyannak a relativizálását emelném ki.
-Mi lophatunk, mert nekünk küldetésünk van
- Mi lophatunk, mert még nem loptunk
-Mi lophatunk, mert szerintünk a másik párt is lopna
- Mi lophatunk, mert tőrvényt hoztunk rá hogy mi lophatunk
- Mi tulajdonképpen nem is lopunk csak ügyesek vagyunk

az a gondom a fidesszel hogy nem csak hogy nem konzervatív, hanem úgy en bloc a keresztény értékrendtől is igen- igen messze keveredett. Szerintem csak ritka mohók.

dunántúli gyerek 2015.04.15. 00:43:31

röviden, a zemberek többsége tudja, hogy veszteségből lopni meg nyereségből lopni nem ugyanaz a müfaj

ez a bal és a jobb között a különbség Magyarországon

dunántúli gyerek 2015.04.15. 00:46:07

@lábatlan: okos ember ésszel lop

- a meglopott is jól jár, elég bajnaira meg fletóra leg lauderre meg blumra gondolnia, amikor ezek a kormányváltó 'erő'

- majd ha eljő a habtiszta új erő, akkor kap egy esélyt a zemberektől

lábatlan 2015.04.15. 00:47:40

@dunántúli gyerek: Ahogy beszélsz az szintiszta cinizmus. Te gazdag vagy? És akkor lophatok tőled? Majd te mondod meg hogy mennyit lophatok el tőled, vagy rámbízod a döntést?

Ez a szemlélet hova vezet?

lábatlan 2015.04.15. 00:49:27

@lábatlan:
Most komolyan!
Akkor lophatok tőled?

dunántúli gyerek 2015.04.15. 00:52:20

@lábatlan: ne hisztizz, mert eszetlen dolog

és a kampányban sem müködött

antall - 1 kártya
gyuszi - 1 kártya
megyó - 1 kártya
fletó - 1 kártya
orbán - eddig 3 kártya

Mint mondottam volt, okos ember ésszel lop.

lábatlan 2015.04.15. 00:54:15

@dunántúli gyerek: Te a miniszterelnökről mint egy tolvajról nyilatkozol. Mint a legnagyobb tolvajról. Egyről beszélünk

darthvad 2015.04.15. 01:03:22

@dunántúli gyerek: Jaja, csakhogy én nem látom azt a nagy nyereséget.
Amit én látok, hogy a Fidesz szétcseszi az országot, sok területen olyan irányt vettek a dolgok aminek nem lesz jó vége. A Maszop szörnyű volt, az ember azt hitte ennél rosszabb már nem lehet. És erre tessék. KDNP-s idióták az oktatás élén, egészségügyben SEMMI nem történik csak a rohadás folytatódik. Az ország legnagyobb problémája, a megélhetési gyerekszülés támogatása az anyagilag és szellemileg is leglepusztultabb körökben szintén agyon van hallgatva. Pedig kétszeres generációs sebességgel kétszeres mennyiségben termelik újra magukat ezek az emberek mindössze azért, mert az állam ezt támogatja alanyi jogon járó GYES-sel és egyéb dolgokkal.
A Fidesz borzalmasan arrogáns és visszataszító stílusa nyomot hagy az államigazgatáson is. Seggfejek kerülnek egyre több helyen vezető pozícióba, és **sszák szét sok helyen azt is ami még jól működött. Ma nem az kerül pozicióba aki megtermelné a 100 nyereséget, hanem aki kérdés nélkül végrehajtja a legidiótább felülről érkező parancsot is és mindenről tartja a pofáját.
Ebben az országban nem az a legnagyobb baj, hogy mi van most, hanem az hogy mi lehetne... ha csak pár évre lenne egy normális vezetés. Ezt sajnos csak kevesen látják.
A mostani Fidesz ámokfutás "eredményei" lassan érnek majd be. Az ország nem fog tönkremenni, hiába vizionálja ezt sok balos tökfej.
Egészen egyszerűen végérvényesen leszakad(t)unk csehektől, lengyelektől, szlovákoktól. A legfájóbb az hogy az átlag tömegnek ez fel sem tűnik. Egy sima mezei balkáni ország leszünk, dél-amerikai beütéssel. Lehet így élni 100 évig is, akinek nem tetszik az elmegy (sokan már el is indultak) akinek meg ez jobb mint mondjuk Afrikában vagy Ázsiában (mert annál sokszor jobb bizony) az meg majd idejön.

Ennyi :)

lábatlan 2015.04.15. 01:03:51

Ha plasztikusan akarnék fogalmazni úgy is mondhatnám hogy az ország a vadászterületük és mindenre lőnek ami mozog. De mivel a vadak zömét már kilőtték már egymásra is lőnek, mert olyan kicsi a vadászterület, és olyan kevés a vad, hogy már egymásba ér a faszuk :)

dunántúli gyerek 2015.04.15. 01:08:13

@darthvad: 'Jaja, csakhogy én nem látom azt a nagy nyereséget.'

A választók akarata szent.

lábatlan 2015.04.15. 01:14:33

@dunántúli gyerek: Ha valakire szavazok, akkor legitimizálom a lopást? Hogy is van ez?

luis5 2015.04.15. 06:40:46

Szánalmas gyulolkodes amit itt a ballibsk eloadnak. Az o vilagkepuk szerint minden balszavazo a megtestesult ertelem es demokracia. A fidesz szavazo ezek ellenrtete. Megnyugtat ez a faek egyszerusegu vilaglatas. A ballibak veresegenek ujabb záloga. A gazdasagk mutatok barmelyikeert levagtak volna a fel kezüket! Azert frusztraltak mert nemkok tunnek valtokepesnek hanem egy masik jobboldalo párt. Es ez szornyu :-))

lábatlan 2015.04.15. 06:55:59

@luis5:
Te egy párhuzamos univerzumban élsz?
Gazdasági növekedés?
Gyűlölködés?
Faék- egyszerűségű gondolkodás?
Végigolvasod ezt a sok paradoxont amibel kimosták az agyad.

A balliberálist meg kikérem magamnak te paraszt!

lábatlan 2015.04.15. 07:01:47

@luis5: Ez nem egy focimeccs bazdmeg, ahol a lényeg hogy a szaros csapatod nyerjen csökkentagyú, szűklátókörű hülyegyerek, hanem az ország! A te meg az én országom. Ez nem a te buzi fradimeccsed, ahol az ellenfélnél" mindenki cigány", meg az ellenfél egy " mocskos zsidó". Te ökör. Ez nem a szaros focimeccsed. Ez az ország sorsa. Nőjjél fel

klacus 2015.04.15. 07:21:20

@lábatlan: A politika egyszerűsít. Lásd usa >> gonosz tengelye stb. Nincs sem igény sem lehetőség a cizelláltságra.
A Fidesz alól is nagyon kilóg a lóláb. A Fideszre szavazók azon tömege aki kell a győzelemhez, nem látja a pénztárcájában a giga előtörést. 5 év eltelt, eredmény sehol, a rezsidémon megdöglött. ellenben van jó pár pitiáner Fidesznyik aki a reflektorban is lop. Hát ennyi azért elég lesz a narancsos buktához. Mi jön helyette? Elmúlt nyolc évezés helyett elmúlt 25 évezés, szabadság szerelem, hazafias szólamok és valódi nyugati tőke blokád, igazi ellenségekkel.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 08:18:17

Nem a mostani konkrét vereség a lényeges, hiszen a különbség még 1% sem, hanem az, hogy a Jobbik beérte a Fideszt.

Na most ezért viszont értelmetlen a jobbikot, vagy a ballibsiket hibáztatni.

Nyilván van (ott is) pár dolog, amin érdemes lenne változtatni. Korrupt fideszcsokor az irányításban, elpimaszodott cigányok, stb. Azért ha a választók a jobbikjoz nyúlnak az azt jelenti, hogy türelmük elveszett.

szamok embere 2015.04.15. 08:25:31

"a fideszesek tekintélyes részének a Jobbik lenne a 2. választása"
A brutális cigányellenességével, szabadcsapataival és azzal együtt, hogy szoros kapcsolatokat ápol az oroszokkal? Ezt jó tudni.

batyuné Helyesi Imola (törölt) 2015.04.15. 08:28:16

@♔bаtyu♔: hány nicked van batman??

(Egyébként biztos bal lábbal keltem, de azzal speciel nagyjából egyetértek, amit a legutóbbi hsz-ban írsz.)

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 08:29:50

@szamok embere: Ha ez mind így lenne, sem érdekli azokat, akik elkeseredve figyelik, hogy a házukat kirabló cigány társaság tagjai szemberöhögnek vele az utcán és még meg is fenyegetik.

Ahogy a ballibsiket sem érdekli, hogy pártjaik szoros kapcsolatokat ápolnak izraellel és bizonyos USA körökkel.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 08:35:29

@lábatlan: Az ilyet sohasem értettem. Sajnos a lopás annyira "természetes" dolog, hogy az összes párt embere lop. Még a jobbikosok is, ahol minden feltétel adott és az ember is "alkalmas" rá.

batyuné Helyesi Imola (törölt) 2015.04.15. 08:36:20

@♔bаtyu♔: Napersze...

varanus.blog.hu/2015/02/28/ez_lenne_illiberalis_viktor_alma?full_commentlist=1#comments

"♔bаtyu♔ 2015.02.28. 20:31:40
@dr kíváncsivagyok: A történet röviden.

Valami ballibsi csóka ellopta az akkori nickemet és a haverjaival röhögtek rajtam, hogy ellopták a nickemet és én nem tudom hogyan kell és ilyen baromságok.

És amíg röhögtek rajtam, az összesét leklónoztam. És elhiheted, később rendesen ki is használtam, egy sem használja a nickjét.

Engem ez kurvára nem érdekel, de gyökér ellen szerintem gyökérség a legjobb orvosság.

Amúgy kurvára nem érdekel "

Aki nem hiszi, járjon utána...

tralalala 2015.04.15. 08:36:21

@R.T. Flakfizer: Azért az elég vicces, mikor valaki teli pofával osztja az egyik pártot, aztán mikor rákérdeznek, hogy akkor ő milyen is, jön egy ilyen humikázás arról, hogy hát neki nincs elég tökéletes párt.

Ez ugyanis egy rohadt nagy Nirvána-érv. Mindenki tudja, hogy nem tökéletes a fidesz, de ha nem tudsz nála jobbat mutatni, akkor bizony a versenyzők közül ő a legjobb. Ha meg tudsz náluk jobbat, akkor mi ez a humikálás, miért nem mondod el, kire szavazol?

hu.wikipedia.org/wiki/Nirv%C3%A1na-%C3%A9rv

dunántúli gyerek 2015.04.15. 08:40:16

@lábatlan: Igen, igy van ez.

Ha valaki okosan lop, azt 3x választják meg, ha meg hülye akkor 1x.

De játszd a hülyét tovább.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 08:43:56

@batyuné Helyesi Imola: Ja, azóta már eldobtam ezeket. MOst amúgy mi a faszt csináljak, menj panaszra:))

Most neked amúgy tényleg ez a legfontosabb problémád, hogy kinek hány nickje van???

karalyosmaria 2015.04.15. 08:48:36

"Vona és csapata sportszerűtlen viselkedése miatt.

Amivel pont azokat sértették meg a legjobban, akik pl. fideszesként is átszavaztak."

Sportszerűtlenség? Politikában? LOL!
A Fidesz máig tolja az "elmúltnyolcév"-et, kommunistázik mindenkit, közben a legtöbb egy ügynök, MSZMP-s főmufti már a Fideszben ül.
Kövér, Bayer és a többi fideszes megmondóember olyanokat szokott felböfögni, amilyet én még jobbikostól nem hallottam. Biztos a jobbikosok is gondolnak csúnyákat, csak most figyelni kell arra, hogy mit mondanak, nehogy lenácizzák őket. A keresztény-nemzeti oldal meg emlegethet lámpavasat, kommunistázhat, zsidózhat szabadon.

"Nem kellenek a hájfejű, kopasz alkoholisták és kidobók, Ázsiát is lehet szépen elfelejteni" - ilyen arcok a Fidesz körül is nyüzsögnek, csak éppen TEK-es egyenruhát kaptak vagy be vannak védve, mint a fidesz székház gyilkosságért elítélt védője. Az Ázsia iránti nagy vonzalom se Jobbikos hepp, a Fidesz udvarol Putyintól, az azeri diktátoron át a kazah despotáig mindenkinek. Szaúdiban Kövér is erősen használta a nyelvét. Nincs mit a másik szemére vetni, egykutya ez mind.
A nagyobb probléma, hogy hiába pitizik a Fidesz vagy a jobbik kelet felé, eddig semmi haszna. Ez külön kínos szerintem, csak tetézi azt a blamát, hogy diktátorokkal fotózkodnak. De még gazdasági haszna sincs, ez a durva!

tralalala 2015.04.15. 08:50:37

@batyuné Helyesi Imola: Mondjuk azért az elég gyakori, hogy valakinek az évek/évtizedek során több nikkje is van, megunja a nevet, elfelejti a jelszót, kitiltják és visszajön új néven, stb.

Inkább az az érdekes, hogy egy adott pillanatban mennyit használ.

lábatlan 2015.04.15. 08:52:17

Gyerekek! A politikusok a legnagyobb cigányok. Egy politikus többet csal lop hazudik mint Borsod megye egész cigánysága. A cigányozás a politikusok gumicsontja. Rá ne harapjatok!

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 08:53:12

@karalyosmaria: Egyrészt van gazdasági haszna, másrészt kell, mert a többiek is csinálják. Legfeljebb a magyar média nem veri ezt nagydobra.

Ezek ugyanis gazdaságilag feltörekvő nemzetek tele kőolajjal, ráadásul most olvasom (itt az indexen), hogy az egyetemek nemzetközi rangsorában az első 100-ban Kazahsztáni egyetemből kettő is van, míg magyar egy sem. (nem ellenőríztem).

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 08:54:17

@lábatlan: Azért fogadjunk, hogy elmennél politikusnak?

lábatlan 2015.04.15. 08:56:36

@♔bаtyu♔: A buzikurva is jól keres. Annak se mennék el

IdomitottFoka 2015.04.15. 09:00:39

Narancsos buktát ettek brühühü, micsoda aljadékok, bezzeg itt aztán soha nem volt pöffeszkedő 2/3-ra hivatkozás, meg szimpla sértegetés. Ja de. Azért elég száni ez a siránkozás ilyen nehézsúlyú suttyóktól mint ti.

@Buday András: "Kérlek ne sértegess"

Öööö, azt hittem ez a blog erre lett kitalálva. Gúnyos vagy annak képzelt posztok a libsikomcsinácik ellen, és az anyátokba elküldők visszakurvaanyázása.

Trackers 2015.04.15. 09:02:24

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

Azon azért elgondolkoznák a helyedben hogy vajh kire fognak szavazni a mostani jobbik szavazók, ha egy esteleges Jobbik győzelem után, EU-s szankciók hatására, és egy feltételezett sikertelen kormányzás után új választás lesz ?

Gyurcsányra ? MSZP-re ? 2006. okt.23. után nem valószínű.

A Jobbik és FIdesz szavazók között egy közös pont van, de az meglehetősen stabil.
Nevezetesen, hogy soha nem szavaznának a jelenlegi ballibekre.

jo.e 2015.04.15. 09:06:33

Tetszik ez a blog :)

@szamok embere: ide írom, de tul.képpen mindenkitől kérdezném: Minek örülnétek jobban pl. az utcátokkal kapcsolatban?
a. "Oda nem megyek, ott mindenki náci!"
b. "Oda nem megyek, ott mindenki cigány!"
ha már a sztereotípiáknál tartunk. (lásd: minden politikus lop)

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 09:06:45

@lábatlan: Na, na. Holnaptól kezdve 600.000 Ft alapfizetés, beválasztanak X bizottságban, sőt te leszel az elnök, még 300.000. Teljesen legális, tehát nem lopsz.

Máris felajánlottak neked egy autót, nem kérnek érte semmit, csak azt, hogy használd. Apropó, mivel vidéken laksz, bérelhetsz egy pesti lakást. Természetesen nem az aljáról.

Oppácska, igen, ez egy tagsági, mától kezdve a Bükkaljahegyi vadásztársaság tagja vagy, grátisz.

És akkor még nem loptál.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 09:07:16

@IdomitottFoka: akkor csak nyugodtan. Az ilyen megnyilvánulások miatt nem lesznek sokan MSZP- vagy Jobbik-szavazók. Az összehangolt gyalázás és támadássorozat megerősít minket a hitünkben.

Jobb is, hogy nem kellünk senkinek - pedig mi vagyunk a legtöbben. Büszke, erős, kigyúrt, diplomás Fidesz-szavazók.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 09:08:24

@jo.e: Na igen. Megy a rizsa, holott itt a lényeg. Ezért is lesz erősebb a jobbik, ha csak Orbánék rá nem jönnek arra, hogy a libsiket le kell teljesen szorítani a pályáról.

IdomitottFoka 2015.04.15. 09:26:53

@Buday András: "Az ilyen megnyilvánulások miatt nem lesznek sokan MSZP- vagy Jobbik-szavazók."

Nagyon helyes, jóformán az összes parlamenti formációt kukáznám.

"Az összehangolt gyalázás és támadássorozat "

Voltam én itt már kunbéla és mégse sírtam el magam, úh ne játszátátok a sértődöttet, vagy ha nem játszátok, akkor szálljatok magatokba.

"megerősít minket a hitünkben"

A hit az nagyon jó szó, mert a megalapozott, tényeken nyugvó bizalom az tényleg irreális lenne.

"Büszke, erős, kigyúrt, diplomás Fidesz-szavazók."

Ebből vagy hiányzik a takonygerincű jelző, vagy a diplomás túlzás, mert az feltételez némi intelligenciát.

"Jobb is, hogy nem kellünk senkinek"

Ez vmi önvallomás?

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 09:29:50

@IdomitottFoka: Ne kínlódjál már, ez nem fideszes, a magadfajtát hülyíti.

karalyosmaria 2015.04.15. 09:30:22

@♔bаtyu♔: "Egyrészt van gazdasági haszna, másrészt kell, mert a többiek is csinálják. Legfeljebb a magyar média nem veri ezt nagydobra"

A magyar média, ami a kormány kezében van? Legalábbis a jelentős része...
Olyan ez a keleti nyitás, mint anno Torgyán doktor agrárdiplomáciája és hihetetlenül sikeres chilei cseresznye biznisze. Eredménye nem sok van, de el lehet baszni rá milliárdokat.
Közben azért a gyűlölt nyugati multi ad munkát meg nyugaton fizetnek emberhez méltó bért a magyar kivándorlónak. Meg az átlag magyar nem Szaúdiban, Kazahsztánban vagy Észak-Koreában érzi úgy, hogy rokonokra lelt, meg megértik, megbecsülik, hanem nyugaton.

@Buday András: na ez a baj, hogy a pártszimpátia hitkérdés Magyarországon
Józan ész nem játszik (se maszopista, se fityeszista droidoknál).
Szektás, szemellenzős, indulatból elnyomott szavazatok röpködnek alacsonyan.

karalyosmaria 2015.04.15. 09:31:39

@Buday András: amúgy értem én az iróniát...

wolves84lb 2015.04.15. 09:35:36

"Mindenki tudja, hogy mi aztán tényleg sima, őszinte Fidesz-rajongók vagyunk, igazi civilek - ellentétben a mindig ugyanazt a párezres (ám annál hangosabb) rajongótábort felvonultató Millával és klónjaival - nem beszélve a számlaképes bloggerkollégák ezreiről."

Hát kb idáig volt érdemes elolvasni...:) Itt elkezdtem röhögni, és azóta is tart...

A főcigány is azért volt múlt héten Tapolcán, mert semmit nem számított az egész. Ti sem hiszitek már, amit hazudtok...:)

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 09:37:30

@karalyosmaria: Ezt a keleti nyitást azért értelmetlen szembeállítani a nyugati multival, mert ez egyik körte, a másik cseresznye, ráadásul a hozzánk betévedő keleti multiból is egyre több van.

Most legutoljára pld. egy kurvanagy indiai gumigyár.

Nyitni minden irányban kell, ez a kereskedelem alapelve, ostoba az, aki nem csinálja.

IdomitottFoka 2015.04.15. 09:41:30

@♔bаtyu♔: Lehet. Néha érezni az izzadtságszagot. De azért valld be, tanultál már tőlük.

Jazo 2015.04.15. 09:42:15

Őszintén szólva én nem a Jobbik győzelmét tartom a "legjelentősebb" dolognak ezzel a választással kapcsolatban, hanem azt hogy a Fidesz még annyi botrány után is mekkora szavazótáborral rendelkezik, hiszen majdnem nyertek. Őszintén kíváncsi vagyok, hogy hogy ki miért szavaz még mindig arra a pártra. Én is szavaztam már a Fideszre, de elég hamar leesett, hogy ők a kétharmadot nem arra használják, amire kellett volna és azóta eszem ágában sincs rájuk szavazni.

nu pagagyí 2015.04.15. 09:44:53

A poszt kiválóan demonstrálja a hasadt tudatú birkafideszesek gondolatvilágát. A rajtuk kívüli társadalom fikázásával indul, majd valamiféle tiszteletet követel a magafajtáknak.

dunántúli gyerek 2015.04.15. 09:46:31

@Jazo: Elárulod azt is hogy kire szavaztál tavaly, ha ilyen szépen levezetted hogy kire és miért nem?

wolves84lb 2015.04.15. 09:47:48

@Blogger Géza: hát a kurva anyád,Géza...kapálózol, bazdmeg, próbálsz szavakba kapaszkodni, holott csak a hülyének nem világos a dolog. És csak a fideszesfasz nem emléxik arra, hogy mikor lett drágább a gázolaj Mo-on, mint a benzin. Te fasz.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 09:51:23

@IdomitottFoka: Szerintem előbb alkalmaztam mint ők.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 09:54:20

@nu pagagyí: És itt bukik el folyton az összes ellenzéki formáció.

Nem megérteni akarja a Fidesz-szavazókat vagy magához édesgetni, hanem rúgkapál, szidalmaz, megbélyegez. Agyhalott, birkák, stb.

Holott a legnagyobb, legerősebb táborról van szó, akiknek a szavazata aduász lehetne akár a Jobbik kezében is.

Ehelyett megy a cigányozás, zsidózás, agyhalottozás.

Bravó, csak így tovább.

Bobby Newmark 2015.04.15. 09:57:14

Azért elég szánalmasan röhejes, ahogy a Fidesz szócső blog bérblogolással vádol bárkit... :D

Tipikus szarrágó álszent fideszes tempó.

meiname (törölt) 2015.04.15. 10:16:29

Az véletlenül se zavarjon, hogy a fideszkéd többet lop, mint az előző garnitúra... Ja, biztos megmagyarázod magadnak, hogy a csúnya gonosz nyugati zsidó tőke ellenében teszi ezt, kialakítva az igaz magyar tőkésosztályt. Persze az olyan apróságok, mint andy vajna és az offshore cégei, meg az hogy megszedik magukat és tojnak a fejünkre. És a nagy részük ex-mszmp és kisz tag volt, meg ex III/x-s besúgó hitvány gazember.
Ahogy látom, a fidesznek is megvannak a buta bégető birkái és az mszp-nek is. Ők azok, akik sosem csalódnak.
Én fideszes voltam, de a belem kifordul ezektől.

dunántúli gyerek 2015.04.15. 10:18:14

@Bobby Newmark: Vagy inkább az az érdekes hogy egytlen blog sem mondja magáról hogy MSZP-s, vagy SZDSZ-es, mert az ugye titok.

Üdítő ennek a blognak a nyíltsága.

Laszlovszky András 2015.04.15. 10:21:23

Még ennyi sületlen polititológiai okfejtést, mint amit itt olvastam... Elképesztő, hogy az ilyenek még azt is hiszik mellé, hogy értenek valamit a politikához. Aztán elmennek szavazni.

2015.04.15. 10:33:19

@Kuruc ezredes: Nem tudom, feltűnt-e, hogy most a Jobbik-Fidesz közötti választói preferencia a kérdés.
Plyan szánalmas, hogy azzal próbálod a fideszt erősíteni, hogy bezzeg az mszp!
Miért nem egyenesen Gyurcsányahibás?
Nem azt kéne inkább végiggondolni, hogyan lehetne jobban csinálni? Inkább ilyesztgetsz a mumussal, akitől már senki sem fél. Szadesz. maszop.
Ha ennyi az esze egy ezredesnek, mit várjunk a katonáitól?

2015.04.15. 10:36:23

@Buday András: Nem megérteni akarja a Fidesz-szavazókat vagy magához édesgetni, hanem rúgkapál, szidalmaz, megbélyegez. Agyhalott, birkák, stb."
Hisz pont ez a fideszfan pszichológiai kliséje: megbélyegezni kell: Gyurcsányahibás, D-309, whiskis doboz, mszmp múlt....és persze libsibolsi.

dunántúli gyerek 2015.04.15. 10:37:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: 'Nem azt kéne inkább végiggondolni, hogyan lehetne jobban csinálni?'

- hogy a 2/3nál is nagyobb fidesz uralom legyen?

eszednél vagy?

dunántúli gyerek 2015.04.15. 10:38:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ja, csak ezt a megbélyegzést megeszik a népek.

A gyurcsányisták, d-309esek és libsibolsik megbélyegzéseit pedig nem.

pech

2015.04.15. 10:39:10

@♔bаtyu♔: Ezt a keleti nyitást azért értelmetlen szembeállítani a nyugati multival, mert ez egyik körte, a másik cseresznye, ráadásul a hozzánk betévedő keleti multiból is egyre több van. "

Nana, ne menj szembe a kormánypropagandával. Büdösmocsok EU, nyitunk kelet felé. Ki is mondta? Ja, Orbán. Ne hazudtold meg a főnit,mert nem lesz pénz!

2015.04.15. 10:41:06

@dunántúli gyerek: Tudom, azért bukik a fidesz választási körzeteket, mert így akarja!
Így szálltok le a lóról? De döglött az, nem kéne pofára esni, ha leszállsz.

dunántúli gyerek 2015.04.15. 10:42:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: 'Nem azt kéne inkább végiggondolni, hogyan lehetne jobban csinálni?'

Mondjuk nem mondta.

De ha mondta volna, akkor is az a lényeg, hogy egy év alatt több pénz jön az eu-ból most, mint az utolsó cuclib ciklusban zusammen.

2015.04.15. 10:42:42

@dunántúli gyerek: A gyurcsányisták, d-309esek és libsibolsik megbélyegzéseit pedig nem."

Hülye vagy? A fidesz épp azzal szerzett szavazókat, hogy a zemberek megutálták a maszopot.
Szelektív az emlékezeted. Persze ezért vagy NER kompatibilis.

dunántúli gyerek 2015.04.15. 10:43:08

'Büdösmocsok EU, nyitunk kelet felé. Ki is mondta? Ja, Orbán. '

Mondjuk nem mondta.

De ha mondta volna, akkor is az a lényeg, hogy egy év alatt több pénz jön az eu-ból most, mint az utolsó cuclib ciklusban zusammen.

2015.04.15. 10:44:27

@dunántúli gyerek: Megint öntökönrúgod magad: ha az EU-ból jön a lé, miért van élet az EU-n kívül? Miért nyitunk keletre?
Olyan szexi, mikor önmagatoknak mondtok ellen, és folyamatosan cáfoljátok Orbánt....

2015.04.15. 10:45:31

@♔bаtyu♔: Pinokkio , eléred még a klaviatúrát? Ja, vezeték nélkülit használsz?

2015.04.15. 10:46:30

@dunántúli gyerek: Miért nem? Szerinted nem csökkent a fidesz szavazók száma????
Tudod, vannak tőled okosabbak is. Sokan. Mondjuk a nagy átlag.

dunántúli gyerek 2015.04.15. 10:48:52

@Könnyen elkaptuk, uram!: A 4. Orbán ciklusban már csak sima többsége lesz a fidesznek, elunják a népek lassan.

Melyik volt az utolsó bolsi miniszterelnök, aki legalább 1 ciklust kihúzott, mielőtt elkergették?

dunántúli gyerek 2015.04.15. 10:50:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: Németország 20 éve nagyobb kereskedelmet bonyolít Kínával, mint bárkivel az EU-ból.

De csak így tovább, nyomassátok fullba a kretént 2018ig..:))

2015.04.15. 10:56:14

@dunántúli gyerek: Hülyegyerek, a keleti nyitás kinek a szlogenje? ki mondta, hogy van élet azEU-n kívül? Tehát szerinted a kretént fullba Orbán nyomatja. Igazad lehet, de ez kell a fideszeseknek, rre vevők.

batyuné Helyesi Imola (törölt) 2015.04.15. 11:00:16

@♔bаtyu♔: Nem batyfasz, a kérdés az, hogy ki a kétszínű hazug agitátor, és ezt most bebuktad.

Idézzek még tőled, vagy eltakarodsz végre a rektes picsába?

dunántúli gyerek 2015.04.15. 11:02:20

@Könnyen elkaptuk, uram!: Miért, talán nincs élet az EU-n kívül? 2004 előtt nem volt életed?

Jól tette Orvbán hogy ráijesztett az EU-ra, egyből elkezdték tolni ide a lóvét.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 11:07:29

@dunántúli gyerek: Hagyd, ez ilyen. Kitalál valamit, amit "Orbán mondott" és ezzel érvel.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 11:08:22

@batyuné Helyesi Imola: Takarodj te a retkes picsába beteg farok:))

2015.04.15. 11:11:00

"Ti láttatok-hallottatok ilyet a Fidesztől?"

Ehhez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a Fidesz kommunikációjánál és úgy általában a viselkedésénél arrogánsabbal még sosem találkoztam. Ez az oka annak, hogy soha sem fogok rájuk szavazni.

Az, hogy egy kormánypárt a legsúlyosabb ügyekben semmibe veszi az összes embert az országban megbocsáthatatlan.

Erre legjobb példa az Alkotmány, amelyet személy szerint nem tekintek elfogadottnak. Mert olyat nem lehet, hogy egy alaptörvényről nincs népszavazás.

A másik kiváló példa Paks. Hogy lehet az, hogy nem kérdezik meg az itt élő 10 millió embert arról, hogy szeretnének-e atomerőművet? Ott még nem tartok, hogy ki építi, de itt egy 30-40 évre szóló döntést hoznak!

De beszélhetnénk arról is, hogy a külpolitika irányát miért nem a mi döntésünk határozza meg. Őszintén, kit érdekel Orbán Viktor személyes véleménye? Miért több Orbán Viktor, mint állampolgár, abban a kérdésben, hogy a nyugatot vagy a keletet választjuk?

A Fidesz, a mai magyar politikusok legtöbbje párttól függetlenül, illetve az emberek nagy része fordítva ül a lovon.

Ne a kormánypárt mondja meg nekünk, hogy mi mit szeretnénk!

A fenti esetek pont azt mutatják, hogy Fidesz tesz mindenki másra, csak saját magával foglalkozik, és nem minket, hanem saját magát képviseli.

Ahogy fent is írtam, ez megbocsáthatatlan.

_mоst_ 2015.04.15. 11:11:23

@batyuné Helyesi Imola: Nézd már, megint női neved van???? Nem azt mondtam, hogy női nevet, hanem azt, hogy női ruhát vegyél fel!!!!

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 11:13:24

@tiz2: Na mert téged folyton kérdezgettek. Növeljük 30%-al az államadósságot, felvegyünk paksnyi méretű IMF hitelt? Sőt, ha elfogy egy másikat is felvegyünk.

Te emlékszel ilyen kérdésekre, mert én nem.

dunántúli gyerek 2015.04.15. 11:14:41

@tiz2: 'Mert olyat nem lehet, hogy egy alaptörvényről nincs népszavazás.'

Miért, mikor, melyik alkotmányról volt népszavazás?

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 11:16:17

@dunántúli gyerek: Ja, ezt Gyurcsányék állandóan kérdezgetták:)))

batyut seggbebasszák a gumibottal (törölt) 2015.04.15. 11:18:19

@_mоst_: jajj batyesz, ez olyan gyenge volt...

(Különben meg nincs is nevem, ez csak egy nick, ne feledd!)

csúti szotyiárus 2015.04.15. 11:18:41

Nem hallottunk soha semmi gúnyosat, cinikusat a fidesztől. Ugyan! Ők mindig tisztelték az ellenfelet, Gyurcsányt különösen.

bela 2015.04.15. 11:20:49

"ha valaki tiszta szívvel tud most véleményt alkotni, azok csak mi lehetünk."

A picsogásod aligha azt igazolja, hogy a te szíved tiszta. Egyáltalán: hogy lehet tiszta a szíve annak, aki ez elmúltötévhez tapsikolni tud? Max. ha bedrogozták, és/vagy a mutyizás haszonélvezője.

De ott is nagyon tévedsz, amikor a jobbik(sic!) előretörését bárki másnak tulajdonítod, mintsem Viktor elfuserált taktikázásának. Elszámította magát a felcsúti ramszesz, hát ez van. Indította ezt a nímand Fenyvesit, aki nem tudta hozni az elvárt eredményt. A jobbik mostani győzelmének annyiban örülök csak, hogy egy újabb szög a fidesz koporsójába. De annak nagyon örülök, noha a jobbikot(sic!) nem szívlelem.

PR_fact 2015.04.15. 11:26:54

Nem kellene elfelejteni, hogy a jelenlegi kormány több intézkedése a Jobbiktól indult, ilyen a közmunka, a három csapás, az iskolakötelezettségi és a büntethetőségi korhatár leszállítása..stb Igazán megérdemelnek egy képviselői helyet ezeknek a propagálásáért azok után, hogy most ezek képezik a kormány bel és szociálpolitikának a gerincét :)

2015.04.15. 11:27:56

@♔bаtyu♔: Ne csúsztass kérlek! Egy szóval sem említettem előző időszakokat és nem alkottam róluk sem pozitív sem negatív véleményt.

Pontosan ez az, ami a legnagyobb baj a magyar politikai párbeszédben. Ha nem értek egyet valakivel, az szerinted rögtön besorol a másik táborba.

Nem, nem sorol be. Nekem nincs igazi pártpreferenciám, sokkal inkább az aktuális kérdések izgatnak.

mikerbiker 2015.04.15. 11:28:02

Kissé csodálkoztam hogy ilyen cikk az Index címoldalára kerülhet....
Aztán a kommenteket látva, megértettem!
Valaki rájött, hogy ha nem mocskolja a Kormányt, hanem isteníti,akkor az összes ellenzéki troll,az összes idióta szarföcskölő billentyűbetyár,és még a többiek is a szerkesztőségből (meglepetésükben hogy van ilyen) ide kattintanak, végül a sokszorosát produkálva,a rég bevált kamucímeknek és egyéb guglifillérbányász módszereknek.
Tulajdonképpen egy új trendet indítottál el, gratulálok.
Lefogadom hogy holnaptol napi rendszerességgel találhatunk majd hasonló cikkeket a címoldalon,ez neked pech,a trolloknak meló,a gyökerek meg úgyis mindenhova beírkálnak,nekik mindegy csak ordibálhassák bele a semmibe a hülyeségeiket.
Az értelmesebbjének csak annyit mondanék: Menjetek szavazni.

jo.e 2015.04.15. 11:28:08

@tiz2: Paksról népszavazást? Minek? Most komolyan, miről döntenénk? 'Az' atomerőműről? Pontosan milyenről is? Grafit, víz, ... Úgyis az a vélemény nyerne aminek hangosabb a sajtója v. jobb a kampányarca.

2015.04.15. 11:29:02

@jo.e: Arról, hogy szeretnénk-e Magyarországon az atomenergiát továbbra is használni, vagy sem.

dunántúli gyerek 2015.04.15. 11:32:07

@tiz2: Miyen országban volt erről népszavazás?

jo.e 2015.04.15. 11:32:29

@tiz2: Azt értem, de mi alapján döntenénk? Ilyen alapon arról is megkérdezhetnénk a népet, h. pl. szeretne e tengervízzel hajtott autóval közlekedni.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 11:33:04

@PR_fact: Igen, a Jobbikkal mint ellenzékkel egyértelműen jobban járunk, mint a balliberálisokkal, ezt mindenki érzi.

2015.04.15. 11:37:54

@dunántúli gyerek: Az, hogy a korábbi alkotmányról nem volt népszavazás korántsem jelenti, hogy ez egy jó gyakorlat és a mostaniról sem kell.

Cél kellene legyen a tudatos állampolgári magatartás kialakítása.

Ide tartozik a népszavazáson való részvétel, a tájékozódás az aktuális kérdésekről, a véleménynyilvánítás.

Az utolsó öt hozzászólás arról szólt, hogy nem kell itt semmit sem megkérdezni az emberektől.

Szerintem ez alapjaiban rossz hozzáállás, minél több dolgot me kellene kérdezni.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 11:41:00

@tiz2: Mintha nem tudnád, hogy miért értelmetlen amit írsz?

Paks alapból stratégiai ágazat, nem is csak miattad, a választónak még ki lehet magyarázni, ha 2 napig nincs áram, hanem az iparnak, mezőgazdaságnak. Egyetlen kormány sem rendezett ebben az ügyben népszavazást, nem is fog. Ugyanis előnye nincs, még csak nem is demokratikus, hátránya viszont ezer.

Alkotmány: Mindent kifejez egy USA lapnak az a mondata, hogy az USA kormánya nem engedi a Jobbikot a hatalomba.

Slussz. miről beszélünk, miről szeretnél népszavazni? Hogy Mo. demokratikus államforma?

Egyre kevésbé lesz az és nem Orbánéknak köszönhetően. Az alkotmánnyal pedig kitörölheted a segged, ha egy Goodfriend féle alak úgy gondolja, hogy haverjai mér régen a taccsvonalon kívül vannak és ez nagyon nem demokratikus.

dunántúli gyerek 2015.04.15. 11:41:20

@tiz2: Na így már kicsit más, mint a 'Mert olyat nem lehet, hogy egy alaptörvényről nincs népszavazás'

- ehhez képest, de lehet, sőt eddig ez volt a norma.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 11:47:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hát akkor ti se legyetek különbek, ha ez tényleg sértegetés.

A győztestől igazán elvárható lenne, hogy némi nagyvonalúságot és kegyelmet gyakoroljon a legyőzöttek felett.

De hát most már úgyis mindegy, jövőre az IMF megbuktatja 0rbánt - de ha mégsem, akkor jöhet végre a Jobbik. Én igazából mindig is jobbikos voltam, csak nem mertem bevallani - egy polgári körben voltunk Zazával is. Szóval én nagyon reménykedem ezekben a fiatal, lelkes, tisztaszívű srácokban, hogy végre gatyába rázzák az országot, és végre rend lesz, és már a rasszistákat is kiközösíthetik maguk közül végre.

2015.04.15. 11:49:34

@dunántúli gyerek: Igazad van abban, hogy ez volt a norma, csak ez úgy 200 évvel ezelőttre nyúlik vissza.

A politikai berendezkedés sajnos nem követi a lehetőségek fejlődését. Semmilyen technológiai akadálya nem lenne annak, hogy akár naponta lehessen "irányadó" népszavazást tartani. (Azért használtam "irányadót", mert egy "döntő" népszavazásnak nyilván vannak biztonsági követelményei.)

Annak sem lenne azért akadálya, hogy rendszeresen lehessen valódi népszavazást tartani: be kell tenni egy képet az okmányirodába, beteszed a személyidet, kiválaszod a neked tetsző választ, hazamész.

Továbbra is fentartom, hogy _ma_ ilyen súlyú döntéseknél nem elfogadható az állampolgárok kihagyása a döntési folyamatból.

2015.04.15. 11:50:03

@tiz2: képet = gépet :D

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 11:52:21

@Buday András: "A győztestől igazán elvárható lenne, hogy némi nagyvonalúságot és kegyelmet gyakoroljon a legyőzöttek felett."

Na igen, az előző rezsim direkt kereste a jobbikos és fideszes bloggereket, egyéb "kárvallottakat" győzelmük után, hogy nagyvonalúságot gyakorolhassanak.

Ilyen az élet, ma hopp, holnap kopp.

2015.04.15. 11:53:52

@♔bаtyu♔: Ne csúsztass kérlek!

Hogy szeretnénk-e vagy sem atomenergiát nem egyenlő azzal, hogy biztosítani kell az energiaellátást.

A többi pedig olyan "tudod mit sünike, b+ a fűnyíródat" hozzáállás.

Ha nem építő jelleggel kommunikálsz, hanem - már bocsánat - ész nélkül acsarkodsz, akkor inkább ne. Köszönöm.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 11:54:45

@tiz2: Amúgy félre ne értsd, én támogatom a népszavazást, de attól tartok, sokukat esetleg te elleneznél, épp a lényegeseket.

Pld. Szeretné e, ha az EU-n kívüli bevándorlók szabályozása sokkal szigorúbb lenne?

Na meg még egy kettő hasonló.

jo.e 2015.04.15. 11:54:48

@tiz2: A tudatos állampolgári magatartás sztem nem 1 ilyen bonyolult üzemnél kezdődik, mint az atomerőmű. Szted pl. 100 emberből hány tudná a különbséget a fúzió és a fisszió között?
De úgy általában 1et lehet érteni azzal amiről írsz. Csak nagyon nehéz ám eldönteni, h. mikor mit miért. Nemrég olvastam pl. 1 cikket az egyre aktívabb orosz kémkedésről K-Eu-ban. Annak 1 nagyon gyenge mellékfuvallata volt a nálunk olyan fajin civil összefogással elkaszált NATO lokátor a Mecsekben. Meg azt is megemlítette a cikk, h. az ilyen (kémkedés) kérdésekben 1 politikustól a legkisebb naivitás is végzetes lehet.
Szóval óvatosan azzal a népszavazással...

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 11:56:15

@tiz2: Ez mitől acsarkodás? Realista vagyok.

Lacy27 2015.04.15. 11:56:27

Uh idézzek Viki Viki Viktortól?
Nem kösz, az a te asztalod. Na menjé kutyu zabáld a kolbászkerítést!

wega 2015.04.15. 11:56:56

Kedves Fidesz-Rajongó!
Kis testi hibáid segítségével (vakság, egybites agy), történjen akármi, rajongj tovább.
Jó Rajongást!

2015.04.15. 12:00:09

@♔bаtyu♔: "EU-n kívüli bevándorlók szabályozása sokkal szigorúbb lenne".

Speciel ezt szeretném. Valószínűleg nem azért mint a többiek, de az másik kérdés.

"Ez mitől acsarkodás? Realista vagyok."

Azt hiszem ez a kérés inkább a kommentek összességének szólt, de például (tudom, tudom, szövegkörnyezetből kiragadva): "Az alkotmánnyal pedig kitörölheted a segged".

2015.04.15. 12:09:57

@Buday András: "A győztestől igazán elvárható lenne, hogy némi nagyvonalúságot és kegyelmet gyakoroljon a legyőzöttek felett."

Egyrészt: "Jaj a legyőzötteknek!"

Másrészt, ami miatt szintén rettenetesen haragszom a Fideszre az, hogy elmulasztották a történelmi lehetőséget az ország békébe irányítására.

Ahelyett, hogy a 2/3-ot arra használták volna, hogy egy élhető, egymás megbecsülésére épülő társadalmat építettek volna, folyton ellenségképeket keresnek, forradalmi harcot vívnak stb.

Én, kérem szépen, nem szertek forradalmakat vívni. Én békében szeretek élni, dolgozni, és mondjuk forradalmi újításokat bevezetni azon a területen, ahol tevékenykedem (nem politika :D).

Te most azt kéred, hogy a többiek, akiket a Fidesz évtizedeken keresztül erre a viselkedésre nevelt, változzanak meg, és legyenek kedvesek. Ez azért minden képmutatások egyik legnagyobbika.

Mindamellett, mivel én is csak egy gyenge ember vagyok, nekem kifejezetten jól esik, amikor a Fideszt pofozzák. Nem kerül egyensúlyba a mérleg, de legalább nem üres a másik oldal.

Lehetne azt mondani, hogy miért nem mutatunk mi példát, de azt te is érzed, hogy itt mindenki sáros.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 12:15:55

@tiz2: Szerintem így van. Sajnos.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 12:18:39

@tiz2: Mi a gondod a békével, ilyen béke soha nem volt.

Az ország 2/3-a Fidesz, Jobbik. A maradék valamelyik balliberális párt.

Nem azt mondom, hogy tökéletes, hiszen 905-5%-os arány még jobb lenne, de a múltban nagyobb ellentétek voltak, pld. 50-50% Na az valóban megosztott társadalom volt.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.04.15. 12:23:27

A baloldal számára legalább akkora vereség április 12-e mint a kormánypártnak, sőt. Kiderült, hogyha saját cégér alatt(Mszp-Dk) indítják a jelöltet, akkor bizony csak ilyen szánalmas eredményre képesek. A Jobbik saját pártnevén indított jelöltjével nyert tegnap, ráadásul hozzá kötődik az utolsó impulzus kormányverés ügyben. Április 12-e a nyitánya volt annak a korszaknak, amelyben a Jobbik első számú ellenzéki erővé lép elő, az Mszp, Dk, Együtt hármas pedig innentől csak mellékszereplő és sokkal rosszabb helyzetből indul a protestszavazatok összegyűjtéséért majd.
A Fidesz számára a legrosszabb opció, hogy 3 év múlva talán koalícióra kényszerül a Jobbikkal.
A baloldal számára a legrosszabb, és legvalószínűbb viszont az, hogy újabb 4 évet lesz kénytelen eltölteni ellenzékben '18 után..

tiz2 (törölt) 2015.04.15. 12:42:22

@♔bаtyu♔: "ilyen béke soha nem volt"

Nem tudom eldönteni, hogy ez most trollkodás-e vagy sem. :P

Tegyük fel, hogy nem az. :P

A béke nem csak abban nyilvánul meg, hogy nem lőjük egymást. Abban is megnyilvánul, hogy amikor egymásról, egymással beszélünk, akkor nem egy harc történik, hanem egy közös irányba történő gondolkozás.

Csak hogy egy példát mondjak.

Azon ritka esetekben, amikor látok egy parlamenti közvetítést, nem az jön át, hogy az egyik képviselő felhívja a másik figyelmét egy problémára.

Az jön át, hogy az egyik párt anyázza a másikat. És ez a közélet majd minden szintjén így történik, az itteni hozzászólások - tisztelet a kivételnek - elég pontosan tükrözik ezt.

@♔bаtyu♔: "Takarodj te a retkes picsába beteg farok:))"

Értem én, hogy ":))", de ez sajnos egy egészen pontos metszet a mai "békéről".

Ha megnézed a Fidesz kommunikációját, állandóan harcban állunk. Címek a fidesz.hu-ról másolva (egyszerűen rákerestem Google-lel).

"A harc részesei vagyunk"
"A harc értelme"
"Balog: A nagy harc majd csak most következik"
"Végső harc az Operabálon"

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 12:52:54

@tiz2: OK, de azt is megnézted, mire írtam?

Különben is szerintem a srác meg is sértődne, ha udvarias lennék vele. Egyszerűen gyanús lenne neki, ugyanis nem szokott hozzá:))

2015.04.15. 12:53:03

@Alick:
Nem. Az a párt még nem jutott be a parlamentbe. Polgári Konzervatív Párt.

tiz2 (törölt) 2015.04.15. 12:57:52

@♔bаtyu♔: Őszintén megvallva, csak utólag láttam a nevet, és esett le, hogy valami belső-körös dologról van szó.

A lényegen ez sajnos nem változtat.

Arról nem is beszélve, hogy ismerős vagy sem, publikusan kultúrember ilyet nem mond, még az ismerősének sem.

2015.04.15. 12:58:26

Ha bárkit érdekel, mert a jelenlegi parlamenti szereplők között nem talál hiteles alakokat, akkor látogasson el ide: konzervativok.hu/

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 13:06:31

@tiz2: Szép is lenne, ha az ismerőseimmel így beszélnék.

Itt az az álláspontom, hogy mindenkivel úgy beszélek ahogy ő velem. Ha elszalad vele a ló, akkor velem is.

Valójában a problémát az oldaná meg, ha minden egyes blogon lenne egy tahótlanítok gomb.

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 13:10:04

@tiz2: A pártok nyilván harcban állnak, így kell őket elfogadni. Inkább örülj annak, hogy már nem az antiszemitizmus, hanem pld. a szegénység elleni harc a legfontosabb.

Inkább kapjon napi 3 ingyen ebédet tizenötezer gyerek, mint havi egymilliót húsz hellerféle.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.15. 13:26:35

@♔bаtyu♔: "Na igen, az előző rezsim direkt kereste a jobbikos és fideszes bloggereket, egyéb "kárvallottakat" győzelmük után, hogy nagyvonalúságot gyakorolhassanak."
- Erre valami bizonyíték? Vagy csak hazudtál 1et szopás *int?

MAC-Ka 2015.04.15. 13:32:39

Ez de szánalmas poszt volt... Te őszinte fideszrajongó :)))))))
Egyébként aki egy politikai párt rajongójának vallja magát az önmagában veszélyes, egy rajongót SOHA nem az esze vezérli. Tiszta szív...na peeersze :)
Már az elején nyomod a mantrát, hogy a szociliberálisok futtatják a jobbikot, aztán bevallod, hogy nektek éppen ők a második választás :))))
Miért kell akkor másokra tolni a saját pártod jobbikfuttatását? Mégse mered felvállalni a jobbikot, vagy csak nem tudod eldönteni, most hova állj? "nem történt semmi" mondod, de süt a keseredettség a mondataidból.

parrre 2015.04.15. 13:35:28

Jó a cikk. (csak tartalmilag hülyeség egy az egyben)

high up! 2015.04.15. 13:38:58

Na igen, most rinyálnak ám a fidióta Átlaghülyemagyarok! Hogy a 10%-os ballibsik miatt olvad le Orbaneszku "apjuk-helyett-apjuk" gazdijának a támogatottsága 28%-ról 20-ra és megy ebből 2% a Fosabbikhoz. Hányilván a ballibsik miatt, nemde??

De lesz még ez lentébb fidesz birkucik!

Tapolcáig "csak" verték a kretén fideszeseket már fél éve mindenhol, Tapolcától kezdve az ellenzék már "KÉTHARMADDAL" VERI A FIDESZES BÜNSZÖVETKEZETI TAGOKAT.

Mire eljön a következő választás, Orbaneszku már csak arról tud dönteni, hogy egy cellába akar-e menni Tarsollyal.
Vagy pedig Szargyártóval meg Blikk Tónival osztja-e meg az 5 négyzetméteres lakosztályát.

FOLYTASSUK!

high up! 2015.04.15. 13:41:13

@MAC-Ka: "Egyébként aki egy politikai párt rajongójának vallja magát az önmagában veszélyes"

Ez a fidióta bohóc nem rajongója Orbaneszkunak, hanem a rögöhz kötött jobbágya.

Csak azért nem lehet sajnálni ezeket a szánalmas sorsúakat, mert önmaguknak keresték ki az agyhalállal leélt életüket. És a végsökig ragaszkodnak hozzá!

FOLYTASSUK!

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.04.15. 13:44:27

@tiz2: Más országok parlamentjeit szotad nézni? Nem a béke és a konszenzus világa finoman fogalmazva.
Ez az igény egy Kádár rendszerből örökölt rossz reflex sokaknál, amikor megszokták hogy minden képviselő bambán bólogat csupán, és nincsenek viták..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.04.15. 13:46:34

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Miért is baj ha bemásolom több a témához kapcsolódó blogba is? Ez a véleményem a vasárnapi tapolcai választásról ugyanis..

♔bаtyu♔ 2015.04.15. 13:47:10

Én sem olvastam el csak nagyon felületesen, de ballibsik, a blogger NEM FIDESZES, kár fikáznotok.

Nem értitek, ennyi.

redmiller 2015.04.15. 13:53:26

"Beérett a szocioliberálisok, a fejlett Nyugat és Török Gábor szorgalmas, kitartó Jobbik-futtatása."

Frászt!
Ez az bal oldal szar politikája, majd a mostani FIDESZ balhéinak, megtísztulni képtelenségének az eredménye.

geci puttony (törölt) 2015.04.15. 14:16:47

@♔bаtyu♔: batyszi, batyszi, más nevem van, meg se ismersz?

Blogger Géza 2015.04.15. 14:59:19

@wolves84lb: Felhívom figyelmed arra, te szenilis ökör, hogy a dízel már 2008-ban is drágább volt, mint a benzin. :)

"2008 elején arra is volt példa rövid ideig, hogy többe került a gázolaj."

www.origo.hu/auto/20110126-a-benzin-es-gazolaj-egymashoz-viszonyitott-ara.html

Ezek egymáshoz viszonyított ára állandóan változik, most szinte egy árban vannak épp.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 15:25:59

Azért a bloggertől megkérdrzném, hogy szerinte az az ideális társadalom, amikor mindenki ugyanazon a politikai oldalon áll? Akkor minek volt rendszerváltás? Akkor mivel magyarázza, hogy a Fidesz is meg a Jobbik is kb 10 000 szavazatot kapott, a baloldal cca 7 600-as, míg a fennmaradó kb 48 000 ember nem ment el szavazni? Amiből nekem az a matek jön ki, hogy jobb oldalon áll 25%.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 16:06:41

@gusthy1: Nem.

Az az ideális társadalom, ahol az MSZP-SZDSZ és szellemi örökösei nem juthatnak a kormányrúdhoz. Éppen ezért én meglehetősen jól érzem magam 2010 óta :)

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 16:21:13

@Buday András:
Egészen pontosan nem a szellemi örökösei, hanem az MSZP-SZDSZ, és az újracsomagolt MSZP-SZDSZ. Ha már szellemi örökösöket emlegetsz, azt tudnánk nekik vonni, egy hatalmas íven. Vissza egészen a Patkánylázadásig.
A lényeg, hogy magyargyűlölő legyen.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 16:22:46

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A valódi kérdés ezzel szemben az, hogy akarjuk-e ismét az MSZP-SZDSZ-t kormányon látni, és nem, mi nagyon nem akarjuk.
Aki szintén nem akarja, attól mehet az iksz a Fidesz neve mellé!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 16:25:24

@tiz2:
Megértem minden fájdalmadat. Kurva szar érzés lehet az MSZMP alkotmánya nélkül létezni, de hát sajnos hozzá kell szoknia a fajtádnak. Lehet majd törvényes parlamenti választásokon kétharmadot szerezni (ez eddig egyszer sikerült a fajtádnak 40+20 év alatt) vagy visszahozni valami jól beváltat (Patkánylázadás, Vöröshadsereg) és akkor majd lehet megint szocialista alkotmányotok. Addig sajnos kénytelen leszel elviselni a Nemzeti Alaptörvényt.

tiz2 (törölt) 2015.04.15. 18:05:33

@Kuruc ezredes: Őszintén megvallva elég nehéz egy ilyen hozzászólásra normális hangnemben válaszolni, de azért megpróbálom.

Kérlek értsd meg, az, hogy valami nem tetszik a mostani rendszerben nem jelenti automatikusan az előző rendszer szeretetét.

Ezt feltételezni pusztán annyit jelent, hogy nem veszed a fáradtságot átgondolni a dolgot, hanem egy begyakorolt módon válaszolsz, egy kalap alá véve mindenkit, aki nem a te véleményeden van.

Nem vagyok elég öreg ahhoz, hogy emlékezzek az MSZMP-re, én még általánosba jártam a rendszerváltáskor.

Ahhoz viszont már elég öreg vagyok, hogy ne álljak be gondolkodás nélkül az egyik vagy a másik táborba. Neked is el kellene gondolkodnod azon, hogy talán a másik is ember.

Ahogy fent is írtam, nincs pártpreferenciám. Kérlek ne próbáld rámerőltetni, hogy van.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 18:17:18

@Buday András: hát ha neked ennyi kell egy ideális társadalomhoz, akkor boldog ember lehetsz, de azért az emberek többségének ennél azért több kell, hogy egy társadalmat ideálisnak tekintsen. Egyetlen, méghozzá negatív kritérium csak arra elég, hogy frusztrált faszok boldogan gyűlölködhesenek.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 18:33:50

@tiz2:
Idegesít téged a Fidesz nemzeti Alaptörvényének létrehozása (amit egyébként nem úgy hoztak létre, mint a tiéteket, hanem alkotmányos többség felhatalmazásával), de á dehogyis vagy te ballib. Ha figyelmesen megfigyeled az indexes blogoszférát, a fideszgyűlölők pontosan 0%-a MSZP-SZDSZ szavazó. Mármint a saját bevallásuk szerint, mert szerintünk meg ti mind azok vagytok.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 18:35:30

@gusthy1:
Pedig ez elég jól hangzik. Magyarországot végre a magyar nemzeti érdekek mentén kormányozzák magyarok, nem pedig mindenféle magyargyűlölő atlantista-cionisták. Nem is nagyon tetszik ez az atlantista-cionistáknak, úgyhogy mi ettől máris boldogok vagyunk.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 18:49:56

@Kuruc ezredes: egyrészt Magyarországot nem az ország érdekei szerint kormányozzák most se, de ez most mellékszál. Az egyetlen kritérium, amit korábban írtál, egy nettó gyűlölködés volt, tehát számodra nem is releváns, hogy magyar vagy milyen érdekek mentén történik a kormányzás. Olvasd vissza, amit írtál.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 18:50:16

@gusthy1: Mint pl. azok, akik mostanában hobbiból köztévéseket vagy HírTV-seket inzultálnak, vernek.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 18:52:24

@gusthy1:
Persze-persze, á dehogyis úgy.
Köcsög vagyok, amiért ilyen nettón gyűlölöm a liberálbolsevik antimagyar fajtát, és helyette a magyarokat szeretem. :(

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 18:58:01

@Kuruc ezredes: saját bevallásod szerint minden elfogadható számodra, ami nem liberális vagy baloldali. Tehát számodra kielégítő lenne, ha megjelenne az iszlám állam és bevezetné a sariát.

Természetesen aki újságírót vér, az se nem demokrata, se nem liberális. (utóbbit bárki mondhatja, attól még nem lesz az.) Mélységesen megvetem azt, aki ilyet tesz, egyébként egyáltalán nem csak a baloldal utálja a Fideszt.
Egyébként a legszebb a liberális - gyűlölőkben, hogy maguk számára elvárják mindazokat a szempontokat, amiket gyűlölnek.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 19:01:07

És tudod, az, hogy én kit szeretek, nem azon múlik, hogy az illető magyar vagy se. Persze, van komoly jelentősége annak, hogy magyar vagyok, de senkit nem fogok megvetni azért, mert magyar, vagy gyűlölni azért, amiért nem az. Ennél sokkal fontosabb szempontok is vannak, például az, hogy képes - e szeretni, hogy jóakaratú - e, hogy parazita vagy se, stb. Ezek viszont nem nemzetspecifikus dolgok.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 19:06:59

Na akkor ezt még egyszer, sajtóhuba nélkül :
És tudod, az, hogy én kit szeretek, nem azon múlik, hogy az illető magyar vagy se. Persze, van komoly jelentősége annak, hogy magyar vagyok, de senkit nem fogok megvetni vagy nem megvetni azért, mert magyar, vagy gyűlölni vagy nem gyűlölni azért, amiért nem az. Ennél sokkal fontosabb szempontok is vannak, például az, hogy képes - e szeretni, hogy jóakaratú - e, hogy parazita vagy se, stb. Ezek viszont nem nemzetspecifikus dolgok.

turista a saját országában 2015.04.15. 19:38:55

@Kuruc ezredes: "Kurva szar érzés lehet az MSZMP alkotmánya nélkül létezni,"

Anélkül meglennénk (amúgy MDP, nem MSZMP), de a fideszed által pár éve lecserélt az korábbi '89-es konszenzusos, demokratikus alkotmány volt, te fideszbolsevista dög. Aminek a több évtizedes előélete az volt, ami, de az átírásokkal, a rendszerváltó ellenzék együttes beleegyezésével (a fideszedével is!), a jogállami igényekre átszabott valódi konszenzusos demoktatikus alkotmány született akkor. Ahelyett erőltettétek rá az országra ezt a mostani egypárti, amúgy az 1949-es pártállami alkotmányra hajazó szart.

Úgyhogy valami iszonyatos kontraproduktív a kommunistázásod.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 19:42:08

@gusthy1:
Viszont nem magyar, itt bukott meg a kis okfejtésed. Nektek tényleg mindegy, csak külföldi legyen?

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 19:47:33

@turista a saját országában:
Igen, bocs. MKP-KMP-MSZMP-MKP-MSZDP-MDP-MSZMP-MSZP-SZDSZ-DK-E-PM. Elnézést ha föladtam, és kiválasztottam az összesre a leghírhedtebbet. Konszenzusos alkotmány volt, ahol konszenzusosan megállapodtatok magatokkal. A bolsevik gyerekek lepacsiztak bolsevik apucijukkal, sajnos ebbe köpött bele az Isteni Fidesz az undorító magyarkodós alkotmánnyal, ami nektek, atlantista-cionista magyargyűlőknek nem tetszik, ezért a konszenzus nevében akarjátok vissza a sajátotokat.
Én ezt amúgy megértem, csak továbbra is azt tudom javasolni, hogy szerezzetek hozzá alkotmányozó többséget, vagy külföldi haderőt, mert máshogy sajnos nem tudjátok megoldani, ez történelmi tapasztalat.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 19:48:56

@gusthy1: Leginkább azon múlik, hogy csak nehogy magyar legyen. Ezért tapsolsz 2015-ben is a liberálbolsevikoknak a nemzetiek ellenében.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 19:58:12

@Kuruc ezredes: azt hiszem, hogy tényleg nem megy neked a szövegértés. Teljesen mindegy nekem, ha valakinek az értékeiről véleményt formálok, hogy milyen nemzet fia, mert egy adott nemzethez tartozni nem erény és nem is gyarlóság.

Ezzel szemben az általad egyedüliként meghatározott "mindegy, csak nem az MSZP és nem a (rég nem létező) SZDSZ" kitétel az, ami lehet iszlám vagy orosz katonai diktatúra éppen úgy, mint egy magyar tolvaj banda.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 20:05:00

Megpróbálom máshogy megfogalmazni.
Addig még egyet is tudok érteni veled, hogy nem lenne jó, ha visszajönne az az MSZP - SZDSZ koalíció, amely 202-2010 között kormányzott. Ebből viszont nem következik, illetve ettől teljesen független az, hogy a jelenlegi Fidesz - kormányt alapvetően kártékony férgek gyülekezetének tartom, akiknek a kormányzása nem szolgál semmilyen érdeket a saját meggazdagodásukon, illetve ideológiai torzszüleményeiken kívül.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 20:07:04

@Kuruc ezredes: kihagytad a Fideszt a KDNP-tés az MDF-et, feltűnt? Pedig ők is részei voltak a konszenzusnak.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 20:16:35

Szijjarto Péter gyerekének "családi segítséggel" vett lakása nem nemzeti érdek.
Egy 5000 fős stadion és egy csónakázótó egy 1800 fős faluban nem nemzeti érdek.
Paks II harminc évre való titkosítása nem nemzeti érdek.
Az Alkotmánybíróság jogkörének korlatozása nem nemzeti érdek.
A baltás gyilkos kiadatása nem nemzeti érdek.
A Külügyminisztérium pénzének brókercégnél való tárolása nem nemzeti érdek.
Hoffmann Rózsa ámokfutása nem nemzeti érdek.
Lázár János lézerblokkolója nem nemzeti érdek.
Orbán Ráhel férjének kitömése közpénzböl nem nemzeti érdek.
Simicska Lajos kitömése közpénzböl nem nemzeti érdek.
A koztévére költött évi 80mrd forint nem nemzeti érdek.
A trafikmutyi nem nemzeti érdek.
Az ORÖ által havi 500000-ért bérelt Opel Corsák nem nemzeti érdek.
Vida Ildikó tevékenysége nem nemzeti érdek.
Rogán Antal ingatlanmutyija nem nemzeti érdek.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 20:19:40

@gusthy1:
Értem én ezt a szöveget tökéletesen. Remek internacionalista gondolatok, megváltoztatok ti már teljesen ("és a nemzetköziség").

Az SZDSZ már nincs, hiszen feloszlattátok és újracsomagoltátok a korábban már feloszlatásból újracsomagolt SZDSZ-t, tehát ez már tők más SZDSZ, mint amilyen az SZDSZ volt. Szavazzuk meg újra, hiszen biztosan jó lesz majd!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 20:22:23

@gusthy1:
Dehogynem lenne jó, mármint neked. Ha a Fidesz megbukik, akkor automatikusan jön vissza majd az MSZP-SZDSZ. Láthatóan utálod a Fidesz ideológiáját, akkor vajon milyen ideológiát szerethetsz? Hm?
Stadiongyűlölet, Paksbasztatás, baltásgyilkosozás. Á dehogy vagy te ballib, tök független vagy tőlük.
Sajnos az a gond, hogy elkúrtátok, nem értettetek hozzá, a Fidesz pedig lényegesen jobban kormányoz nálatok, ami érthetően nagyon fáj, de ettől még újra és újra és újra meg lesznek választva, mert hozzátok képest klasszisokkal hasznosabbak a magyar nemzet számára.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 20:24:16

@gusthy1:
Odaengedtétek az asztalhoz őket, picit beléjük is szivárogtatok, aztán a fejük fölött összepacsiztatok a bal (MSZMP) és jobb (SZDSZ) kezetekkel, hogy létrejöjjön ez a csodálatos, konszenzusos magyarellenes csoda, de a Fidesz sajnos túljárt a ti állítólag mindennél okosabb eszeteken. :(
Lehet majd alkotmányos többséget szerezni, vagy idegen hadsereget találni, hogy ismét ti alkotmányozhassatok, mert addig sajnos marad ez.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 20:31:32

@Kuruc ezredes: nem ez a valódi kérdés.
A valódi kérdés, hogy akarunk normális országban élni vagy se.
2010-ben a választók az MSZ-SZDSZ - ről elmondták a véleményüket, szarul csinálták a dolgukat, de hogy jön ez ide? Öt éve a Fidesz kormányoz. Nem két hete. Szánalmas ennyi idő után is visszamutogatni.
Mégiscsak az van, hogy neked elég, ha gyűlölheted ezt a két pártot, semmi más nem érdekel.
Szar lehet így élni. Ostobán, fröcsögve, úgy, hogy minden nap mantrázni kell a fújfújgyurcsányt, mert különben szembejön a valóság.
Nem, a Fidesz nem kormányoz jól.
Ezt az elmúlt időszaki választások elég látványos módon még is mutatták (és nem akarlak elkeseríteni, de az egyébként szerintem töketlen és balfasz baloldal kapta összesen a legtöbb szavazatot ezeken a választásokon, háromból kettőt simán be is húzott. Amiből az következik, hogy még ez a töketlen és balfasz baloldal is vonzóbb volt, mint a Fidesz.)

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 20:32:33

Jó, azt hiszem, hogy a korlátolt, elvakult ostobaságnak ez a szintje nekem sok.
Szép napot.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 20:33:20

@gusthy1:
Akarunk. Lehet választani a Fidesz, valamint az MSZP-SZDSZ közt, mert több kormányképes tényező nincs. Számunkra a Fidesz jelenti a normális országot. Számotokra meg nyilván a másik, csak ezt még saját magatoknak is kurvára szar érzés bevallani, amit megértek ugyan, de nagyon-nagyon tetszik.
Lehet elköltözni ám másik országba is, ha ennyire nem bírjátok ki. Biztos találtok szimpit, és jobb lesz nektek ott. Meg főleg nekünk lesz jobb, ha ott lesztek.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.15. 21:00:34

@Kuruc ezredes: ha komolyan azt hiszed, hogy ennyi a lehetőségek tárháza, akkor tényleg nem értesz semmit. Korábban is le lett írva, én is, más is leírta, abból, hogy szerintem a Fidesz szar, nem következik semmi bármely más pártra vonatkozóan. Ezt valahogy fel kéne fognod.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.15. 21:06:08

@gusthy1:
Ennyi a lehetőségek tárháza. Van az MSZP-SZDSZ meg a Fidesz, és nincsen több kormányképes alternatíva. Eddig se volt, és valószínűleg ezután se lesz. Ezzel egyébként ti is teljesen tisztában vagytok, csak megpróbáltok magatoknak is mást hazudni, mert az igazság számotokra is kurvára kellemetlen. Én ezt megértem ugyan, de mint mondtam, nagyon-nagyon tetszik. Szar dolog lehet magadat is utálni a ballibségért.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.16. 10:22:56

@Kuruc ezredes:
1, nem vagyok "ballib", egyébként aki ezt a nem létező szót képes használni, az inkább ne foglalkozzon politikával.
2, ennek fényében nem is utálom magam, az énképemet nem politikai pártok határozzák meg, szánalmas lenne, ha így lenne.
3, mindig van más lehetőség, ez egy népszerű téveszme, hogy nincs. Egyébként maga Orbán Viktor mondta volt, hogy ha egy politikus azt gondolja, hogy rajta kívül nincs alternatíva, akkor le kell mondania.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.16. 17:44:19

@gusthy1:
De az vagy. Éppen őket próbálod visszatapsolni a hatalomba.
Orbán Viktor mellett van alternatíva. Ti, az MSZP-SZDSZ. Szerencsére elég kevesen kérnek belőletek.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.16. 18:05:56

@Kuruc ezredes: "Számunkra a Fidesz jelenti a normális országot. "
Ez több mint sajátos.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.16. 19:31:31

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Számotokra meg az MSZP-SZDSZ. Semmi baj, lesznek majd megint választások. Lehetne rajtuk nyerni is akár, és akkor majd jöhet vissza a 2010 előtti kánaán.

danesdzsu2 2015.04.16. 20:31:43

@Kuruc ezredes: És azt, hogy ki MSZP-SZDSZ szavazó, te mondod meg:)

Nem kellene ennyire tombolni egy-két egyszerű vereség miatt, nincs itt nagy baj, a fidesz gyorsan megpróbál tisztességesnek látszani, és özönleni fognak a szavazók. Vagy leszdszesezel mindenkit, akinek nem tetszik a korrupció, és akkor még jobban.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.16. 20:49:50

@danesdzsu2:
Ti, netes fideszgyűlölők jó eséllyel mind egy szálig azok vagytok, igen.
Most majd létrehozzátok a teljesen új MSZP-t meg a még újabb SZDSZ-t, és most már tényleg gatyába rázzátok Magyarországot, hát hogyne. :)

danesdzsu2 2015.04.16. 20:56:22

@Kuruc ezredes: Mindenki, aki rühelli a jelenlegi korrupciót, csakis mszpszdsz-s lehet! Hajrá, csak nyomd tovább ezt a sikeres propagandát:D

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.04.16. 22:48:05

Azt hiszem, hogy a post írója leírhatatlanul korlátolt, ostoba és birka.

global001 2015.04.17. 14:53:55

Buda-Cash-ügy: a KDNP-s brókerapós a forint ellen spekulált

index.hu/belfold/2015/04/17/a_kdnp-s_buda-
cash_apos_a_forint_ellen_spekulalt/

Az igazi "nemzetikeresztény" faszszopók ... :D

" Hargitai Jánost hiába kerestük telefonon, azt üzente, nem kíván válaszolni a kérdésekre. "

Ilyenkor szépen fel kell állni és eltakarodni a gecibe !!

Csak nem egy észak-balkáni fejlődő országban.

Nem baj, az intézményesített korrupcióba szépen bele fogtok bukni, már látszanak a jelek ... :D

És a lázár-rogán-semjén trió is szépen húzza a fideszt.

Ezredesem Te meg mehetsz keresni magadnak más faszt, hogy éhen ne dögöljél ... :DDDDDDDDDDDDDDD

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.04.17. 19:32:29

@danesdzsu2:
Így van, ugyanis az MSZP-SZDSZ visszatapsolását végzi a gyűlölködésével.
@global001:
Igen, most már csak párat kell aludni, és mindjárt megbukik a fideSS!!444!!!
Jöhet utána vissza a ti csodálatos kormányzásátok. "Elkúrtuk, nem értettünk hozzá!"

leggonoszab személy 2015.04.17. 19:57:43

@Kuruc ezredes: utyanmár ne cinikuskodj itten. a szájad szélére egy csomó szotyi tapadt a csúti arénában. hülyén nézel ki:D

danesdzsu2 2015.04.17. 23:24:11

@Kuruc ezredes: Akkor tessék hangosan kiabálni: "Hajrá korrupció, hajrá nepotizmus!":D

global001 2015.04.19. 08:13:29

@Kuruc ezredes:

Igazad van!

A fidesz nem azért bukta el Tapolcát (ami eléggé fideszes) mert idióta, tolvaj, cinikus gecik.

Azért buktak, mert a szocik elkurták ...

Remek éles látásra vall, mehetsz államtitkárnak a többi idióta közé !!

Inkább azt kellett volna idemásolni, hogy:

"Hazudtunk, reggel éjjel meg este !" - mostanában ez a fideszesek legkedveltebb gyúrcsányi idézet

Nix ugribugri ... :D

Aztán kaptatok a nagy cinikus pofátokra .... :DDD

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2015.04.19. 17:44:39

@global001:

Az EU, a ZUSA, a szocik és Török Gábor miatt szopott a fideszke, ez ugye nyilvánvaló.

Ami tragikus, hogy ezután az ötéves tatárjárás után 10 hülye magyarból három még mindig képes rájuk szavazni, 4 meg a KGB seggében lévő agyhalott nácikra. (Akiket majd felkarol a Lajos, csak, hogy a kép még apokaliptikusabb legyen.)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2015.04.19. 17:48:11

@Kuruc ezredes:

Még szerencse, hogy Lézer, Fazekas, Balog meg a többi olyan kurvára ért hozzá.

ha az a pár "szocialista brókerbotrány" nem lenne, akkor megállhatnánk, mert itt lenne már a Kánaán.
süti beállítások módosítása