Polgárda

Polgárda

Tanácsok a 2015-ben is kivándorlásukkal fenyegetőző balliberális embertársainknak

2015. augusztus 03. - Kuruc ezredes

Elképesztő, hogy öt, teljesen meddő és kiábrándító év után a mindig mindenkinél okosabb belpesti fideszgyűlölő értelmiség mostanra sem tudott kitalálni semmi újat, de nézzük végig tételesen a legújabb tökugyanolyan fércművüket, amivel ezúttal most már tényleg sikerül majd a mocskos fideSS ellen hangolni a közhangulatot, és megbuktatni a nácik pártját! (Amit egyébként legkésőbb 2011-ig úgyis megtesz majd a szentséges IMF)

Nos, mindenekelőtt szögezzük le, hogy te, kedves balliberális embertársam, aki még az öt orbáni terrorév ellenére is hősiesen kitartottál, és mégis itt maradtál mindenfajta, általad lebegtetett előzetes várakozás ellenére, esetleges személyi hiányoddal tényleg fel fogod borítani kis náci nemzetünk mindennapjait. Távozásoddal összeomlik majd a költségvetés bevételi oldala, hiszen te tartasz el minket. Szaktudásod fájó hiányával letörik majd az ipari termelés, ami amúgyis csak a naptári hatásoknak meg a jó időjárásnak köszönhető, ja meg úgyis Gyurcsány hozta még. Sajnos megint az IMF-hez kell fordulnunk majd (dehát ugye szerinted ez biztos tök jó), és a orbán meg a bégető nyája most már tuti megszívja, ha TE többé nem tiszteled meg majd lényeddel szerény közösségünket. 

Mindeme borzalom ellenére barátságosan, de határozottan felszólítunk, hogy öt év meddő nyavalygás, meg testeddel szoborállítás megakadályozását bekamázás után most már tényleg menj el innen jó messzire, és lehetőleg ne is nagyon gyere vissza! A meddő nyavalygásod ellensúlyozására elkészítettünk neked egy kis akciótervet, ami pótolja majd a személyiségedből hiányzó bátorság és következetesség teljes hiányát, és végre cselekvésre késztet! 

Külön köszönet a legendásan pártatlan Magyar Narancs szerkesztőségének, amiért lehetőséget biztosítottak eme csoda elkészültéhez. Lássuk is bekezdésenként!

Már nem tudom kizárni a politikát az életemből, nem tudom elengedni a fülem mellett, amikor nincs kedvem hozzá. Először mondtam ki: nem szeretek itt élni.

Izé, tényleg most jött el ez a pillanat? A 145 választási holocaustotok és kitudjahány belterjes melegparádétok után? Éppen most?

Hrisztoforidisz Zsófiának hívnak, Magyarországon születtem 1991 márciusában, itt jártam bölcsődébe, óvodába. Magyar általános iskolában kezdtem a tanulmányaimat, majd magyar középiskolában folytattam. Itt tanultam meg beszélni, itt szereztem életem első élményeit, itt nevettem először hangosan és halkan is. Ez a hazám, és szerettem itt élni.

Örülünk, hogy ezúttal megtisztelsz bennünket valódi neveddel is, bár minket ez nem különösebben érdekel. Ha megbocsájtasz, személyed itt most teljesen lényegtelen, hiszen a fajtádat már ismerjük, és az teljesen ugyanolyan minden egyes esetben. Azt amúgy máris kijelentjük, hogy te elképesztően egyedi lány lehetsz, varázslatos személyiség!

Szeretem a családomat, a barátaimat, elfogadtam és általában szerettem az intézményeket, amelyek szabályai között felnőtt emberré váltam.

Az nem maradt ki esetleg, hogy szeretsz olvasni és kirándulni? Testes merlot-t kortyolgatni földes lecsengéssel?

Most 24 éves vagyok, egyetemista. A második diplomámhoz közeledve – amely az elsőre épülő társadalomtudományi területet érint – egyre több politikai vitába keveredem, annak ellenére, hogy ellentmondásos érzéseim vannak az efféle eszmecserékkel kapcsolatban.

Politikai vitákba keveredsz? Ajánljuk a kis homo novusnak akkor bármelyik haladó nyugati demokráciát, ahol már nincs ilyesmi, és szabadon választhatsz a helyi konzervatív SZDSZ és liberális SZDSZ között. Az esetleg veled potenciálisan vitázó nácikat meg lelövik, de legalább börtönbe zárják.

Kár sújtani a baráti kapcsolatokat a politikával, hiszen ha nem egyezik a vélemény és nem hasonló szintű a tájékozottság, a legtöbb esetben nem közelednek az álláspontok, csak a hangulat romlik el. Idővel azonban az ember saját véleménye egyre biztosabb lábakon áll, így én is egyre kevesebbszer tudok/tudtam csöndben maradni. Parttalan viták ezek komplex társadalmi kérdésekről, például cigánykérdésről, rasszizmusról, amelyeket sok esetben én provokáltam ki egy-egy cigányozás, buzizás hallatán. Egyszerűbb és bonyolultabb monológokon, összeesküvés-elméleteken vagyok túl, cigányországtól kezdve a Holdra költöztetésen keresztül a hétköznapibbig:„Én nem vagyok rasszista, csak a lopós cigányokat nem szeretem” és a „nekem is volt egy buzi iskolatársam, aki nem volt rossz arc, de…”

Hát, izé. Így akkor most eléggé szűkül a célországok köre Európában. A szent Egyesült Államokba még mehetsz, mert ott nem mondanak ilyesmit, inkább csak lelövik kicsit, ha mégis nigger.

Te ilyen liberaista szar vagy?

 

Na ezt tőled tényleg felesleges, tehát fárasztó dolog megkérdezni. Érthető, ha ez tényleg idegesít téged.

Hány olyan ember él Magyarországon, aki…

Hát elég sok, mondjuk úgy, hogy a ti 5%-otok maradéka, ami kipótolja az egészet 100%-ig. Nagyjából ennyi ember nem szereti a buziparádétokat meg a libsi nyomulásotokat. Öröm, ha ezzel most már végre hajlandó voltál szembesülni.

Emlékszem rá, hogy még egy jó darabig ott álltak a bejárattól egy lépésre, fogalmam sincs, hogy meddig, mert nekem kínzóan hosszúra nyúltak azok a percek.

Nehéz megmondani, mit éreztem akkor. Azt tudom, hogy ideges voltam, sírni akartam, de nem tudtam, féltem, és ami talán a legerősebb érzés volt: a döbbenet.

Szar dolog így hirtelen kiszakadni az általad teljes univerzumnak gondolt szűk burokból, de így 5 évvel a teljes bukásotok után talán már itt volt az ideje.

Akkor éreztem először gyűlöletet és undort egyszerre.

Naaaaa! Zsófia! Ilyen katartikus pillanatoknál mégse helyes dolog az önbecsapás. Nézz csak mélyen a lelked legrejtettebb zugába! Dehogy akkor éreztél te először gyűlöletet és undort eziránt az ország iránt. ;)

Nem a srácot gyűlöltem, hanem a helyzetet, azt, hogy ezt ő meg merte csinálni.

Volt még valaki, akit nagyon gyűlöltél ezért. Mondd ki kérlek a nevét! ;) dr. O.... V....

Elképedtem, hogy engem valaki azért megalázott, mert nem akarok valakiket „kiirtani a gecibe”. Elképedtem, hogy ő erre büszke. Hogy nem hallotta meg a hangomat, nem hallotta meg, hogy mit mondok. Hogy én az ő szemében nem vagyok és nem is lehetek egyenrangú vitapartner. Hogy semmit nem azért kérdezett, mert kíváncsi volt, hanem azért, hogy megalázzon.

Na, akkor ha ezek zavarnak, rögtön kilőhetjük, hova ne menj! Mondjuk az óhazádba, ahonnan valószínű komcsi őseid idejöttek. Ha meg ilyen szefárdniki "görög" vagy, akkor az aliját se nagyon ajánljuk, bár ott pont a buzikkal nagyon toleránsak, nem ölik meg őket, mint itt a homofób náci magyarok az Andrássyn!

Mégis hogy lehet az, hogy ezt lehet Magyarországon? Hogy merte megcsinálni? Honnan vette a bátorságot erre? Hogy lehet, hogy ő most tényleg nem szégyelli magát?

Látod, ezt most sokan kérdezték rád is, aztán a válaszok az hogy: simán, simán, ki tudja, nem.

E tanulságos eset után már teljesen másképp hallgatom és olvasom a minden egyes hasonló incidenst átélt ember történetét. Pedig a negyedét nem éltem át annak, amit sokan átélhetnek. Bele sem merek gondolni, hogy a kisebbségnek, a bevándorlóknak vagy a melegeknek mi jut ebből. És ők nem egy rossz éjszaka alatt szerzik ezeket az élményeket.

Nyugi, mert most már mennek tovább Ósztriába meg ennél sokkal boldogabb helyekre, ahol a helyiek ingyen úsztatják őket, meg maradhatnak is, kivéve, ha antiszemiták, mint a palesztin kislány.

Milyen lehet úgy élni, hogy ezt érzi az ember minden nap?

Nektek most elég szar, úgy 5 éve. Nagyjából ilyen, ahogy eddig volt. Megértjük, hogy szar, de például lehetett volna parlamenti választást nyerni, akár kétszer is, és akkor most sokkal jobb hangulatban lennétek.

Nem tudok szabadulni az érzéstől, és a hírek csak jönnek a célkeresztbe került emberekről. És csak jönnek és jönnek és jönnek… A melegfelvonulás helyszínét összekenték szarral, a bevándorlókat vagy az úgy kinézőket megverték, megalázták, videóra vették őket, hogy a hazájukban felismerjék őket és megöljék a családjukat…

Ahogy mondod, és csak jönnek és jönnek és jönnek. :( Fogd őket kézen, és vezesd át őket az Ígéret Földjére, ahol nem kenik be szarral a buzifelvonulást, max sakterkednek velük picit, az úgy kinézőket pedig kifejezetten szeretik, csak néha demokratikusan megbombázzák, telefonon előre leegyeztetve. Ott biztos jó lesz neked, nekik, meg főleg nekünk lesz a legjobb, ha tényleg ott leszel végre velük.

És a kérdések bennem csak gyarapodnak, ahogy a kétségeim is a saját hazámmal kapcsolatban. Mégis mi ez, ha nem maga a megátalkodott gonoszság? Hány olyan ember él Magyarországon, aki attól boldog, hogy másokat boldogtalanná tesz? Aki attól lenne boldog, ha más emberek meghalnának? Hogy lehet az, hogy ezt nem szégyellik? És mi hogyan hagyhatjuk ezt? És a legfontosabb, amire őszintén kíváncsi vagyok: mégis hogyan süllyedhettünk idáig?

Nehéz kérdés, mi mindenesetre vagyunk egy páran, akiknek boldogság az, hogy nektek most ennyire rossz. :) Leginkább úgy süllyedhettetek idáig, hogy elkúrtátok! Nem értettetek hozzá! Megvolt a lehetőségetek, de sajnos a saját idiotizmusotoknak hála belegabalyodtatok a cselesen megfont saját hálótokba, és láthatóan nincs reális esélyetek a kiszabadulásra. Amíg pedig ez nem jön össze, biztosan dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr és Kis Csapata fog kormányozni, nektek pedig annyi marad, hogy felnézzetek a táblára, a nevetek mellett virító kövér nulla felé, és vöröslő könnyes szemetekkel rögtön észrevegyétek mellette az Isteni Fidesz háromszámjegyű vezetését. 

A bejegyzés trackback címe:

https://polgarda.blog.hu/api/trackback/id/tr997674812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

states1 2015.08.11. 16:56:22

Gratula. Csak az a baj, hogy ezeknek eszük ágába sincs elmenni, mert hol van még egy ország, ahol orbánfideszgyűlöletből meglehet élni. Költői kérdés.

Mészáros Laci 2015.08.12. 21:55:20

Érdekes látni, hogy vannak ilyen gondolatok is.

Mészáros Laci 2015.08.12. 21:57:21

Főleg ez:

"boldogság az, hogy nektek most ennyire rossz"

A lélek és az idő mélységeibe enged bepillantást. Sokszor elvertek gyerekkorodban?

leggonoszab személy 2015.08.13. 11:19:57

most, hogy smit pali után újabb címerállatot semmisítettünk meg, úgy döntöttem, hogy maradok szép hazámban, s belülről bomlasztom a rendszert:)

@states1: ah, a rég bevált fiditempó...ha viktor fingik, azt gyorsan ráfogjátok másra. külön örs van a segge körül erre. te valami cöfös fidióta vagy mi? esetleg fidelitaszos élmunkás

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.08.13. 22:13:34

@Mészáros Laci:
Igen, ha valóban egészséges lelkem lenne (értsd: nem lennék fideszes) akkor életem egyetlen értelme az lenne, hogy nektek, atlantista-cionistáknak végre jó legyen!
Sajnos ehelyett ilyen lelki Quasimodoként az élvezem, ha nekem jó, tehát nektek rossz.

Mészáros Laci 2015.08.14. 04:07:35

@Kuruc ezredes:

Tökéletes félreértés :)

Egyrészt, teljesen jól vagyok, nem kormányhoz igazítom a jólétem. Ez a gondolatmeneted egyik csapdája. Általában kedvelem az embertársaimat, de szado-mazo játékra nem vagyok hajlandó, hogy valakinek örömet szerezzek. Aki az én rosszlétemtől lenne boldog, az nehéz helyzetben van.

A másik csapda a meghasonlás kockázata és az a "lejtő", amire a meghasonlás elkerülése érdekében rálép az ember.

Harmadik a felszínesség. Kurva fingod nincs arról, hogy ki vagyok de azért letámadsz, cionistának nevezel stb pedig a családnevem ugye nem egy tipikus cionista név.

Negyedik csapda az üresség. Innen nézve nem sokban különbözik a lelkivilákod Gy. Ferenctől, ak (megjátszottan?)i eszelős tekintettel mindenáron le akarta győzni orbánviktort, csak azt nem tette hozzá, hogy ezt a mindenárat nem ő fizeti meg, hanem mi.

Mészáros Laci 2015.08.14. 04:13:08

@states1:

Megélni nem lehet belőle, ez csak olyan, mint az alkoholistának az olcsó bor - amíg tart a hatása, enyhíti a rossz közérzetet. Ugyanilyen szerencsétlenek persze vannak az úgynevezett balliberálisok meg a jobbikosok stb támogatói között is, meg a fradi b-középen, stb.

Mészáros Laci 2015.08.14. 04:14:44

@Kuruc ezredes:

A kérdést azonban elsumákoltad.

Sokszor elvertek gyerekkorodban?

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.08.14. 20:34:24

@Mészáros Laci:
Köszöntünk, te vagy a blog történetének 41466. független, ódehogyis MSZP-s fideszgyűlölője! Ugyanannyira utálod az MSZP-t is, de azért bukjon már a geciorbán, és jöjjenek mégis ők vissza valami tökúj néven, ami bizonyítja, hogy mégse ők. :)

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.08.14. 20:35:23

@Mészáros Laci:
Gyerekkoromban?
Még most is, négyévente az atlantista pártjaid. :(

Mészáros Laci 2015.08.14. 20:46:42

@Kuruc ezredes:

Nekem aztán mindegy, hová sorolsz :-)
És valószínűleg (sajnos) neked is...

Akit gyerekkorában rendszeresen elvertek, az felnőttként általában gondolkodás helyett az erőszakos megoldások híve, szóban és tettben, és nem nagyon szokott a következményeken sem gondolkodni.

A kivándorlókat (személy szerint) sajnálom. Szarul érzi magát itthon, és azt hiszi, hogy ha útra kel, jobb világ várja. Még nem jött rá, hogy a legnagyobb terhét, az életszemléletét bárhová magával fogja vinni.

Magyarország a fikázók országa. Ottvan Esterházy Péter, akkora IQ-val, hogy talicskán tolja maga előtt, de ő is csak fikázni tud.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.08.14. 22:40:29

@Mészáros Laci:
Csakis azért sorollak a ballibek közé, mert az oldalukon tombolva uszítasz a Drágaságos Isteni Fidesz ellen, ezzel akaratlanul is azért dolgozva, hogy visszatérjenek a hatalomba. Nem kell a neten uszítani Magyarország Törvényes Kormánya ellen, és máris nem sorollak oda.

Mészáros Laci 2015.08.15. 06:56:23

@Kuruc ezredes:

A magyar ballibek eléggé döglöttek, ez a bevándorlónyalizás jó tünet, mozog, de már maga sem hisz benne.

Nem uszítok. Csak nem istenítem. A szellemi beltenyészetből származó torzszülött ötleteknek nem adok apgar 10-et.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.08.15. 09:36:11

@Mészáros Laci:
Sajnos sose lesznek eléggé döglöttek, bár ez az állapototok igazából rendkívül hasznos, mert oltásként funkcionáltok a nemzet immunrendszerének. Annyira vagytok még, hogy sose felejtsünk el titeket.
Nézzük még egyszer, miért állítom, hogy te is ballib vagy!

1. Nem tetszett, amiért tetszett nekem, hogy a ballibeknek most nagyon szar, tehát nekünk, magyaroknak most jó.
2. "Mészáros Laci 2015.07.27 13:13:57
rögtön az első pont érdekes önmeghasonlásba botlik.

egyébként az igaz magyarok mindent csak fikázni tudnak és nincsenek saját kezdeményezéseik, tehát orbán már csak ezért sem lehet igaz magyar."

Magyarozol és kibetűvel írod dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr nevét. Mindkettő klasszikus ballib formai elem.

Ezekből, nomeg abból, hogy a saját ballibségetekkel szembesülni és azt átélni már nektek is ciki, gyanítom, hogy te is afféle "ó dehogyis vagyok én ballib csak haljon már meg végre a csüngőhasú minidúcse" lehetsz.

Mészáros Laci 2015.08.15. 10:11:15

@Kuruc ezredes:

Egyrészt, ellustultam, és hajlamos lettem nem használni a nagybetűket. Ez sok embert nem zavar, néhányat igen. Tudom, majdnem olyan csúnya, mint a "hogy" helyett "h", "vagyok" helyett "vok." Figyelek majd.

A két héttel ezelőtti megjegyzésem egyébként, ha alaposan megnézed, kifejezetten pozitívan ír Orbánról: olyan ember, aki nem csupán fikázni tud és vannak saját kezdeményezései.

A "magyarok csak fikázni tudnak" egy kicsit elkeseredett, de a valóságot sajnos nagymértékben tükröző megjegyzés, most épp csipkedi a család a fülemet, hogy induljunk már, ezért nem tudom bővebben kifejteni. Egy 2008-as, majdnem egész európát felölelő szociológiai felmérés egyik vonatkozásában azt vizsgálták, hogy döntési helyzetben (reagálás kívánó váratlan helyzetben) milyen stratégiát követnek az emberek.

Kettő (azaz három) fő irányt lehet megkülönböztetni. Az egyik az aktív/cselekvő attitűd felméri, hogy mi a helyzet, mi a mozgástér, és cselekszik.

A másik fő irány szenvedő attitűd: a felelős megkeresése és hibáztatása -- ezen belül a passzív szenvedő kétségbeesetten mutogat a felelősökre, hogy AZOKNAK kéne valamit csinálni, a lázadó/szenvedő pedig a felelősök megbüntetésére helyezi a hangsúlyt.

Svédországban a felnőtt lakosság 75% aktív/cselekvő, a maradék passzív vagy lázadó/szenvedő, de ebben már benne van egymillió bevándorló is, a "szőke" svédeknél valószínűleg még több lett volna az aktív.

Magyarország ebben a sorban utolsó előtti: az aktív cselekvők aránya a népességben 11%, csak a görögök vannak mögöttünk 8%-kal.

Szóval ilyen környezetben teljesen ÉRTHETŐ (nem mentség, csak magyarázat), hogy egy aktív/cselekvő miniszterelnök BÁRMILYEN intézkedését fikázás fogadja.

Na most már indulnom kell. Csak jót!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2015.08.15. 10:55:47

@Mészáros Laci:
Aha, ok. :)

"A "magyarok csak fikázni tudnak" egy kicsit elkeseredett, de a valóságot sajnos nagymértékben tükröző megjegyzés, most épp csipkedi a család a fülemet, hogy induljunk már, ezért nem tudom bővebben kifejteni. Egy 2008-as, majdnem egész európát felölelő szociológiai felmérés egyik vonatkozásában azt vizsgálták, hogy döntési helyzetben (reagálás kívánó váratlan helyzetben) milyen stratégiát követnek az emberek."

ÓÓÓ, Jászi Oszkár nagy tudománya, remek. :)
Na figyelj, ha meghallod azt a szót, hogy szociológiai felmérés, akkor a jövőben ajánlom, hogy egy nagy piros lámpa égjen lelki szemeid előtt, egy kurva hangos szirénával egybekötve. A szociológiai felmérésről nekem hirtelen olyan pofák ugranak be a hazai közéletből, mint a nemrég megboldogult Hankiss Elemér, esetleg Ferge Zsuzsa, Vásárhelyi Mária, Csepeli György. Mind full-független sváb civil, akik dehogyis próbálnának a Fidesz, azaz a magyar nemzet ellenében manipulálni.

"Kettő (azaz három) fő irányt lehet megkülönböztetni. Az egyik az aktív/cselekvő attitűd felméri, hogy mi a helyzet, mi a mozgástér, és cselekszik.

A másik fő irány szenvedő attitűd: a felelős megkeresése és hibáztatása -- ezen belül a passzív szenvedő kétségbeesetten mutogat a felelősökre, hogy AZOKNAK kéne valamit csinálni, a lázadó/szenvedő pedig a felelősök megbüntetésére helyezi a hangsúlyt."

Igen, na most az a helyzet, hogy akkor mi ezek szerint a harmadik lehetünk. Ugyanis aktívan megkerestük a felelőst, akit hibáztathatunk, felmértük, hogy mi a mozgástér, és cselekedtünk ellene. Ezért ért véget az atlantista-cionista hatalmi tömb uralma Magyarország felett 2010-ben. :(
Nagyon szomorúak most, amiért már egy szaros színházigazgatót se ők neveznek ki, pedig 1945 óta megszokták.

"Svédországban a felnőtt lakosság 75% aktív/cselekvő, a maradék passzív vagy lázadó/szenvedő, de ebben már benne van egymillió bevándorló is, a "szőke" svédeknél valószínűleg még több lett volna az aktív."

Hm, érdekes. A nemtelen Svédországban, amely az atlantista-cionista ideológiák lelkes befogadója és kiszolgálója, a demokrácia legnagyobb ünnepének pedig továbbra is azt tekinti, hogy négyévente választhat egyet a két SZDSZ közül?

"Magyarország ebben a sorban utolsó előtti: az aktív cselekvők aránya a népességben 11%, csak a görögök vannak mögöttünk 8%-kal."

Aha, értem. Tehát megint mindenki lekörözött bennünket. Európa kivert kutyája vagyunk! :(
Szar magyarok, fújfújfúj!

"Szóval ilyen környezetben teljesen ÉRTHETŐ (nem mentség, csak magyarázat), hogy egy aktív/cselekvő miniszterelnök BÁRMILYEN intézkedését fikázás fogadja."

Ilyen környezetben igen, ez ugyanis az atlantista-cionisták számára kedves környezet. Szerencsére a mi környezetünk viszont magyar környezet, ezért örülünk benne, ha az atlanista-cionistáknak rossz, akárcsak a posztban.

"Na most már indulnom kell. Csak jót!"

Azt-azt. Csak jót, csak magyart, csak Fideszt! ;)

vizitor 2015.09.07. 09:11:15

@Kuruc ezredes: és az avatarod miért ilyen atlantista-cionista? gyanús. szerintem te egy beépült atlantista-cionista vagy, figyelünk!

vizitor 2015.09.07. 09:16:42

sőt, én a magyarokat kedves és okos embereknek ismerem, tehát te nem lehetsz az, megint gyanús.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2015.09.09. 20:05:11

@Kuruc ezredes:

Svédországban minden szar, de szerencsére nálunk van Fidesz!
süti beállítások módosítása