Polgárda

Polgárda

Kiskáté a libsiknek

2014. október 14. - Kuruc ezredes

10717767_10152841990737147_26363162_n.jpgÖröm látni, hogy az év harmadik csapása végleg betette a kaput az eddig is teljesen elkeseredett ballib embertársainknál. Ne legyenek illúzióitok, lesz ennél még sokkal rosszabb is! :) A kis csipkelődés mellett azonban kötelességünknek érezzük szembesíteni benneteket a valósággal, mert tisztánlátásotokról sosem voltatok híresek. Nézzük akkor a valóságot, a ti vágyvalóságotokkal szemben.     



      1. Miért nyert a FIDESZ?    
       Mert több szavazójuk van, mint nektek. Sokkal-sokkal több.

      2. Azért nem a többség, ugye?  
     
Dehogyis, a többség nyilván ti vagytok, még kevesebben is. Az "Európa-hírű" szakemberetek is megmondta, hogy az ő 36-a több a náci 49-nél. A -6-otok több a náci 3.2-nél, ellenben a 9.6-otok kevesebb a náci 1.9-nél.

      3. Ez tiszta választás volt?   
   Sajnos nem. Az volt a tiszta választás, amikor még 3 millió nézőt ért el a Heti Hetes, és Rytkó Emília szortírozgatta a szavazólapokat.

      4. Akkor most Orbán tényleg azt csinálhat ebben az országban, amit akar?   
    Egyre inkább azt csinál, és sorban fogja elszedni az addig érinthetetlennek hitt kincseiteket is. A következő áldozata remélhetőleg az MTA lesz.

      5. És ez ellen semmit sem lehet tenni?  
   
Lehet mondjuk választásokat nyerni. Ezt nem próbáljátok meg? Behívhatjátok esetleg a NATO-t, vagy valamelyik hasonló szimpi szervet, és csinál majd nektek egy csodálatosan törvényes hatalomváltást, mint februárban Ukrajnában. Csak ez sajnos nem fog úgy menni, hogy remek posztokat írtok az Indexre meg tajtékzotok a Millán. Ki kell menni mondjuk a Klauzál térre, és harcolni, de legalábbis nem elmenni onnan elég sokáig. Ez nektek sajnos nem megy. Egyrészt kurvára kevesen vagytok, másrészt meg még gyávák is vagytok.

      6. Ez egy elviselhető helyzet?  
    Lehet elmenni, mondjuk Haifába, Rishon LeZionba, vagy ahová akartok. A határok nyitva, alijával rögtön megkapjátok az állampolgárságot, de még a magyarral is mehettek bárhova.

      7. Miért?  
     
Mert többet a megszokott módszereitekkel nem fogtok kormányozni. A háttérhatalmatoknak Magyarországon vége van. Ha ezt nem bírjátok elviselni, akkor irány a nagyvilág, vagy puccsoljátok meg valahogy a törvényesen választott magyar kormányt.

     8.  Orbánék fasiszták?  
     Naná, de még komcsik és nácik is, meg horthysták. Orbán meg még cigány is és veri a családját, meg az is őt.      

    9.  Ki a felelős azért, hogy Orbánék kezébe került minden?
     Leginkább ti, és tudjátok miért? Elkúrtátok, nem kicsit, nagyon! Ha nem kúrjátok el, máig a tiétek lenne minden.

    10. Tehetségtelennek tartod a balliberális politikai elitet?  
   
Régebben is az volt, aztán mégis simán nyertetek. A pánikkeltéshez azért tehetségtelenségük mellett is nagyon értenek, ugye, Ron?

    11.  És akkor mi lesz velük?  
    Reméljük semmi, mert örökké őket szeretnénk ellenzéki vezetőknek.

    12.  Mi lesz Orbán következő lépése?  
   
Remélhetőleg az MTA visszavétele. Magyarkodás, pilisi szívcsakra, sumer-magyar rokonság, atlantista-cionista világösszeesküvés. Ezek nemsokára mind a hivatalos magyar történelemkönyvek anyagai lesznek, amin felnő majd az új magyar ifjúság. Borzasztó kilátások, mi? Mármint nektek. :)

    13.  Mi van, ha maradok? 
    Ne maradj. 

    14.  Mi van, ha mégis?! 
    Akkor békélj meg vele, vagy tegyél ellene valami érdemlegeset. Az internetes ajvékolásodtól nem fog változni semmi.

    15.  Lázadjak?  
    Persze, te meg a többi kripli ballib. Menjetek és nyomjátok le fizikailag a Magyarok Nyilait, mi szivart szopogatva fogjuk végignézni.

    16.  Kinek higgyek? 
   
A többi magadfajtának az ATV-n meg a Klubrádión. Meg persze ott a Süddeutsche Zeitung is.

    17.  Ez elég borzasztóan hangzik. 
    Csakis neked, mi kurvára élvezzük.

    18.  És ez nem fog megváltozni? Nem bukhat meg a rezsim? 
    Reménykedj benne, hogy nem, mert ha megbukik, akkor olyanok jönnek a helyére, akiktől tényleg beszarsz.

    19.  Mit tegyek? 
   "Próbáld beletenni azt a tízezer órát valamibe. Vagy legalább ötezret. Olvass. Járj színházba. Tanulj meg nagyon jól angolul. Ha mindenáron politikával akarsz foglalkozni, akkor ne blogokba irkálj hülyeségeket, hanem menj el tüntetni valamiért, amiben hiszel. Legyél valaki,építsd fel magad."

Na jó, csak mókázunk. Ha például elmész tüntetni valamiért, amiben hiszel, és azt mondod, hogy a testeddel akadályozol meg valamit, akkor ne menj haza alukálni, mert esetleg közben felépül, te meg nevetségessé válsz.

    20.  És ha beállnék a sorba?  
  Áh, esélytelen. A Fidesz náci párt. Kertész Imrét is agyonlőtték, amikor idős elméjének megbomlása után megpróbálta. 

A bejegyzés trackback címe:

https://polgarda.blog.hu/api/trackback/id/tr736789367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénkujon 2014.10.14. 09:37:01

ehe. ez nem más, mint mama kedvencének a nyávogása a kerítés mögül. szép zsíros gyerek, fasza cuccokkal, holdvilágarccal. kiegyensúlyozott lélek, terebélyes hátsóval.sokan szeretnének a helyében lenni. de csak egy kicsit. mert még mindig ő a mama kedvence. igazából senki nem akar az lenni.

a mama kedvencei vagytok.:D

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 09:53:28

@vénkujon:
Kivételesen jó hangulatomban neked most külön segítek, pedig gondoltam, hogy a tudás és humor kizárólagos birtokosaként ennyi menni fog egyedül is.

orulunkvincent.blog.hu/2014/10/13/kiskate_a_magyar_elethez

vénkujon 2014.10.14. 10:13:20

@Kuruc ezredes: én örülök ha te segíteni akarsz rajtam. persze nem kell, de fasza érzés. de minek nekem a link??

na és kedves mamakedvence..láttad a meccset? hol az írás róla? pali nem engedte, hogy viktor csinálja a taktikát..máris jobb lett a helyzet.:D

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 10:28:44

Ha neked ez az írás mamakedvenceség, akkor sajnos ismét szembesülnöd kell vele, hogy lényegében ezt az írást nem mi írtuk, hanem ti.
Néztem, igen. Elég szar volt neked, amikor Dzsudzsi betekerte, ugye? Örültél volna egy tavalyihoz hasonló diadalnak.

vénkujon 2014.10.14. 10:37:35

@Kuruc ezredes: bírom amikor direkt idióta vagy. mintha nem beszéltük volna már meg ezerszer, h mi a fasz van...de legalább jól áll ez neked.

abban a szent pozícióban amiben leledzel, igenis mamakedvence vagy. te kormányoztad bele magad. vagy ti...
szerintem ez így helytálló

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.10.14. 10:40:13

Micsoda világvége hangulat uralkodott el a Vincenten!
Már majdnem megsajnáltam őket…

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 10:52:39

@vénkujon:
Pazar érvelés, megmondtad, mert úgy van. :)
Jó, legyen. Ennyi örömöt hagyok neked, mamakedvenceként fogom élvezni még öt teljes éven át Tarlós István Tekintetesurat szeretett városom élén. Hatalmas lesz, és ti nagyon fogjátok utálni.
Ja tényleg, te nem mész vincenték után?

vénkujon 2014.10.14. 11:05:38

@Kuruc ezredes: namer te nem a pazarérveléses módszerrel írogatod, hogy a románoknak szurkolok baze.:D te ezt nyomod, én meg amazt. jól szórakozunk közben.

nem megyek. itt maradok nektek.:D itthon próbálom aláásni a rendszert. már ma este is valami iszonyúan erős, libsi mételyt fogok kieszelni.
nap közben keresztyén fideszesbe' nyomom. este viszont behúzódom az odúmba és keverem a mérget.:D

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 11:26:47

@vénkujon:
Nem a románoknak szurkolsz?
Tavaly itt örömködtetek meg orbánoztatok. Tele volt veletek az ATV. Alig várjátok, hogy a következő vereségnél teleajvékoljátok Olgival együtt a Girbegurba Beszédet, vasárnap meg a főfőfőfőajvékolótok tolta be ott rezzenéstelen arccal, hogy ez a döntetlen reményt adhat az MSZP számára is. Hát, nem. :)
Na de tényleg, most a vincent mondja, hogy menjél. Nem lenne jobb, egy valóban egyesített ellenzék? Miért hadakozol velük? Menj szépen utánuk Európába.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 11:27:22

@bölcsészmérnök:
Igen, már kicsit én is féltem őket. Ideális ellenzék, és sosem szeretnék másikat.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.10.14. 11:31:53

@Kuruc ezredes: Hát igen, a jelenlegi ellenzék a Fidesz támaszává vált. Nehezebb lenne nélkülük!

vénkujon 2014.10.14. 11:34:49

@Kuruc ezredes: mit rísz? én mondtam bazmeg, vagy az atv?:D

vénkujon 2014.10.14. 11:43:05

@bölcsészmérnök: a mamakedvencének jár a papagáj:D

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 11:47:59

@vénkujon:
Te, az atv, meg a többi netes ballib. Mind ugyanazt mondjátok.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.10.14. 11:51:54

@vénkujon: Szégyellem, de egybeesik a véleményem Kuruc ezredesével!
Neked egyébként tetszik a liberálfasiszta Vincent szellemi maszturbációja?

Abendsen 2014.10.14. 12:28:10

@Kuruc ezredes: Ha nem csak hazudik az ország elhagyásával kapcsolatban, akkor egy nagyon beteg emberről van szó és ez nem csak szófordulat. Ha más egyéb ok nincs (családi, anyagi stb.) akkor el tudod képzelni, hogy elhagyd az országot csak azért mert olyan kormány kerül hatalomra akivel te nem értesz egyet?

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 12:32:11

@Abendsen:
Nem igazán, viszont nekem szilárd a nemzettudatom. Nincs a magyar mellett még minimum két vágyhazám, úgy, hogy a magyarkodást még nem is szeretem. Zavaros és beteg lelkek ők, de szerencsére mennek kifelé. Jobb nekik ott a szakállas nők birodalmában, meg főleg persze nekünk. :)

vénkujon 2014.10.14. 12:40:00

@Kuruc ezredes: jóvan. hógyne. hát hóógyne
@bölcsészmérnök: ne szégyelld. jó van az úgy. tetszik. nem minden pontja, de némelyik igen.
@Abendsen: nem ért vele egyet+belemászik az életébe. ilyen pl. az egyik barátom kirúgatása. nektek a semleges sem elég jó. ha a mamakedvence baráti kör tagja vagy, akkor úgysem érted.:D

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.10.14. 12:46:19

@vénkujon: Akkor olvasgasd őket, de meg se próbálj az övékétől eltérő véleményt beírni, mert azonnal kitiltanak. Liberalizmust hirdetnek ugyan, de mégis képtelenek bármilyen a sajátjuktól eltérő véleményt tolerálni.
Ahogy jelenleg a dolgok kinéznek, nehéz évek várnak rájuk!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 12:53:45

@bölcsészmérnök:
Jó, de ez itt is így van. Azonnal töröltük vénkujont is!!444!!!

Abendsen 2014.10.14. 13:01:20

@Kuruc ezredes: A vicc az, hogy a szakállas nők birodalmában az átlagember talán még konzervatívabb mint nálunk. Persze megvannak ott is ezek a wannabe marxista, anarchista (lol) gyerekek de nem ez a jellemző ahogy én látom.

@vénkujon: Kicsit konkrétabban ha lehet. Miért rúgták ki a barátodat?

vénkujon 2014.10.14. 13:08:30

@Kuruc ezredes: haha. te szeretsz engem. sosem fogsz kirugni.:D
@Abendsen: mert kritikát fogalmazott meg...csupán szakmai alapon. de az elvtársaid rögtön léptek.
@bölcsészmérnök: ezt nem tudom. ha így csinálják, akkor szarú csinálják. de valszeg csak az agyhalott fidesztálibokat rúgták ki. ti nem vagytok agyhalottak legalább.:D asszem

vénkujon 2014.10.14. 13:10:56

néha az ezredes eljátsza, hogy agyhalott, de valahogy érzem, hogy nem az. persze vannak helyrehozhatatlan károk, de azért tartja magát. pl. peti lakása neki sem tetszhet, de nem meri mondani
:D

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 13:47:19

@vénkujon:
Kicsit meggondolatlan volt, de amúgy bírom azt a Peti gyereket, mert ti nagyon gyűlölitek. Szerencsére már nem tudjátok ilyen módszerekkel kicsinálni az Isteni Fideszt, szóval inkább élvezettel nézem a kínlódásotokat.

vénkujon 2014.10.14. 13:56:06

@Kuruc ezredes: fasság amit írsz, de ezért járok ide.

én nem értem bazdmeg, hogy neked ez mitől ilyen fasza, h lop a kis buzi. írd má le ide. de leírhatják a papagájaid is.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 14:00:22

@vénkujon:
Persze, nem volt nektek ilyen médiauralmatok régen és nem csináltátok ki ugyanígy egyesével a fideszeseket. Ellenben most már a Heti Hetes is eldugott kis kábeladókra van kényszerítve, de tényleg faszság az egész, csak én haluzom össze. Most hétvégén is fölényesen nyert az MSZP. :)

vénkujon 2014.10.14. 14:12:54

@Kuruc ezredes: egyáltalán nem válaszoltál baze. lehet még alapoztál is annál a fasznál.:D

az isteni fidesz meg még mindig fosik ezektő a kis adóktól. engem ez szórakoztat.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 14:32:39

@vénkujon:
"Kuruc ezredes · polgarda.blog.hu 2014.10.14. 13:47:19
@vénkujon:
Kicsit meggondolatlan volt"

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 14:33:29

@vénkujon:
"az isteni fidesz meg még mindig fosik ezektő a kis adóktól. engem ez szórakoztat."

Nagyon helyesen, a vipera feje ugyanis még levágva is haraphat.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.10.14. 21:42:53

Ez egy zseniális poszt, kedves marsallom! Hangosan rötyögtem rajta, nagyon szeretlek! :D <3

vénkujon 2014.10.14. 23:01:53

én is szeretlek titeket:D:******

global001 2014.10.15. 08:23:18

Na ha itt kivertétek egymásnak utána írhatnátok már valamit a jövő évi költségvetésről is!

Olyan jól informáltak vagytok mindig, de ebben valahogy mélyen kussoltok .

Kezdem azt hinni, hogy valami nem kerek :D

vénkujon 2014.10.15. 09:46:14

nameg gratulálnék nav antinak is egyúttal, hogy átalment a vizsgán. most szoríthatunk nav petinek is, de nem fog kiesni ő sem-igencsak.:D őket is nagyon szeretem

vénkujon 2014.10.15. 09:52:35

@global001: jó lenne ha nem zavarognál itt...a szeretet és az összefogás erejének a sugárzódásába e. na szevasz

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.15. 11:21:42

@global001:
Talán nem lesz benne 10%-os hiány, mint alattatok. A másik kommentednél nem akarsz válaszolni rá, hogy szeretnéd megoldani az ország energiaellátását?

2014.10.18. 13:51:15

@Kuruc ezredes: az a 10% sajnos összejön GDP-arányosa adósságban, ami az újonnan választott statisztikánk szerint is a jövőben kötelezően kifizetendő pénz, így növelte az állam jövőbeli adósságát. nem is néz már ki olyan jól a nagy pluszos évünk, mint annak idején:) hagyd a gazdaságot a faszba, nem a te területed. zsidózzál inkább!:) én meg megyek, veszek valamit itt a szakállas nők birodalmában:)))

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.10.18. 15:44:00

@storker:
epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&language=en&pcode=teina225

Velük dumáld meg akkor, mert szerintük meg pont nem, pedig ők is a szakállas nő arcszőrzetébe szeretnek élvezni.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2014.10.20. 20:33:28

Ez jó összefoglaló volt, köszi!!! :-))))))))))
süti beállítások módosítása