Polgárda

Polgárda

Fel a győzelemre! (ÉLŐ közvetítés)

2014. április 06. - Nemzeti Narancsköd

Elzúgott a nemzetünk egyik legnagyobb győzelmére emlékeztető déli harangszó, úgyhogy most következhet egy újabb nagy győzelem.

Nem szeretnénk olyan országban élni, ahol nincs kétharmada a Fidesznek. Ezért felkerekedünk, hogy odategyük az X-et Miniszterelnök Úrra és csapatára.

 

ÉLŐ!

14:16 (Narancsköd): Az ellenzék, beleértve az ellenzéki sajtót (pl. Index), vonaglik, prüszköl, és olyan hiteltelenül próbálja elmagyarázni, hogy a Fidesz igazából nem nyert, hogy ettől csak tovább nő az örömünk. Most, hogy a közös lista vezetői megkapták azt a fejmosást Ron Werber főnökeitől, amely nélkül nagyon ellettek volna, kezdődhet az egymásra mutogatás. A liberálbolsevik önáltatással és marakodással jól elleszünk az EP-választásokig.

08:38 (Trédoff): Szép jó reggelt mindenkinek! Gyönyörű reggelre ébredtünk, tavasz van, cirógatom a nőt... és tudom, hogy Magyarország következő négy éve is biztos kezekben van! Ajánlom mindenkinek a tegnap esti felvételeket, s ajánlom azok üzeneteit is.

Orbán Viktor: A magyar nemzet Európa legegységesebb nemzete. Megdolgoztunk a győzelemért, de ez a győzelem azt jelenti, hogy innentől még többet kell dolgozzunk!

Fletó, Atesz, stb.: a győztesnek nem gratulálunk, a választás egyébként sem volt tisztességes, ilyen feltételek mellett nem lehet nyerni, bla-bla.

Öröm és alázat a jobboldalon, szánalmas önigazolás-keresés, másra mutogatás a baloldalon. Magyarország választott, egy történelmi választáson tett hitet, s mutatott példát! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

0:15 (Kuruc): Habrózsa a mai narancstortára! Esetleg intézd el Peti, hogy felrobbanjanak a széfjeink. Nálatok ott elég könnyen el lehet.

23:29 (Kuruc):
Összességében én is elégedett vagyok. Az MSZP-t sem szabad teljesen kinyírni, kell nekik, meg a külföldi gazdáiknak is egy kis sikerélmény, nehogy a végén még megszüntessék a Nemzet ideális ellenzéki erejét. A különbség így is döntő. Lehet újabb négy évet ajvékolni, kedves ballibek! Ezúttal biztos sikert hoz majd.

23:17 (Buday): 
A budapesti billegő körzetek miatt csalódott vagyok. A Fidesznek tényleg nagyon kell mindenhol győznie, mert különben jön az MSZP. A baloldali összefogás az összes szar kis pártjával képes volt összeszedni egy 25-26%-ot. Hát nem túl meggyőző :)))) Nagy ötlet volt bevenni Kunczét, Fodort, Gyurcsányt meg a többit! Remélem, maradnak még veletek, jó sokáig.

De azért marad még 1-2 apró öröme az ellenzéknek: erősödött a Jobbik, bejut az LMP, a Fidesznek meg nem lesz kétharmada. Mi ez, ha nem hatalmas SIKER? :)))

22:40 (Kuruc): Bandi, Bandi, Bandi! Ennek a hajdan nagy és erős balliberális tömbnek a végtelen mennyiségű külföldi háttértámogatás mellett is mára annyi maradt, hogy most izgul két körzet miatt, amit ha megnyer akkor is nagyon kétharmada lesz az Isteni Fidesznek. Ne legyünk már kicsinyesek!

22:12 (Buday): 
Nem vagyok maradéktalanul elégedett, bevallom. Budán nyerhet az MSZP? Azért Menczer Erzsike igazán megérdemelne egy kis győzelmet a zuschlagos Kiss-sel szemben. Kunhalmi és a fideszes jelölt csatája is csak pár tucat szavazaton múlhat - izgulok! Minél kevesebb vörös foltot akarok látni, ugye... bontok még egy sört :))))

22:08 (Trédoff): :((((
index2.PNG

21:47 (Kuruc): Az Index a sok olvasótól vagy a sokkszerű eredménytől omlott így össze? Pár napja nagyon dolgoztak pedig a Fidesz ellehetetlenítésén. Jó, jó lesz az pár évnek is.

21:41 (Trédoff): 
Az index honlapja nem bírja a terhelést, így jön be:

index.PNG

Még szerencse, hogy mi az MNO-ról tájékozódunk, ott minden flottul megy, vezet a Fidesz, örülünk.

21:35 (Kuruc): Jól van, kezd úgy látszani, hogy hatalmasat tévedtünk. Izgulunk legalább Hiszékeny úrért. Egyrészt kell egy Neoszanyi, másrészt tényleg gáz lenne, ha még a Jobbik is több egyénit hozna az Atlantizmus-Cionizmus hazai képviseleténél. 

21:20 (Buday): 
Na Gyurcsány olyan szinten teremtette le a HírTV-t és riporterét, hogy ilyet még soha nem láttam. Ehhez képest egy Zsirinovszkij-narancslé is finom lett volna. Tanítani fogják.

21:14 (Trédoff): "Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a Hír TV-nek a választás estéjén úgy fogalmazott, történelmi voksoláson vagyunk túl, hogy 100 év után először az erdélyi magyarság is voksolhatott magyar választáson." És mennyire igaza van. Fájó tüske ez a balliberális nemzetrontók olimpiai rudat sosem látott lágy kis tenyerében! 

21:10 (Buday): Gyurcsány Ferenc nyilatkozik a HírTV-n. Újabb szerep, stílusváltás, higgadtság, megfontoltság, nyugodt erő. Beszarok, hatalmas arc ez! Remélem, kideríti, hogy a többi párt volt a hibás...

21:05 (Kuruc): Ha minden jól megy, ma utoljára látjuk nyilatkozni az MSZP nevében választási éjszakán Lendvai Ildikót. Vajon kire fogja tisztújítani ez az örökkön örökké megújuló, fiatalos, európai értelemben vett balközép párt? Kósáné Kovács Magda? Gurmai Zita?

21:00 (Buday):
Most másodszor vágták be azt a Mesterházy-beszédrészletet, ahol Gyurcsány a háttérben morcos, ijesztő arccal mered maga elé és dülöngél. Ez mi lehet? Fáradtság, betegség, rosszullét? Na mindegy, a lényeg, hogy Orbán a kedves beteg gráci ápolt!!!!!!4!!4

20:51 (Buday): Érdekes előzetes hírek-pletykák. Egy falusi eredmény szerint tudott a kormányváltó összefogás többséget felmutatni. Remélem, mind igaz, és tükrözi az országos arányokat!

Hódmezővásárhelyen a Mandiner értesülései szerint az eddig feldolgozott szavazatok alapján nagyon vezet Lázár János, a Jobbik jelöltje simán a baloldali aspiráns előtt, de az LMP-s Nagy-Bandó András is bőven 5% fölött.

 

Breaking! A Budapest 01. OEVK-ból származó adataink szerint 16,9%-os feldolgozottságnál Rogán Antal 2485, Kerék-Bárczy Szabolcs 1840, Schiffer András 813, Hegedűs Lórántné 480, Szöllősi Istvánné 26 szavazattal áll.

 

Bakonysárkányban 55 százalékot ért el a Fidesz-KDNP, a Jobbik 25 százalékot kapott, míg a baloldali összefogás 11 százalékot ért el.

20:48 (Kuruc): Te rohadt narancsbolsi-náci Trédoff! Én csak annak a statisztikának hiszek, amit az MSZP hamisított, de én magam nem vagyok MSZP-s!

20:42 (Trédoff): 
Íme egy gyors, konszolidált grafikon a gazdasági mutatókról és így közvetve arról, hogy miért nyer nagy-nagy eséllyel a Fidesz ma:

image (2).png

20:37 (Kuruc): Ó, az Index már több napja nagyon függetlenkedik választási témában. A HÍRTV baloldali kampányjövetelek összefoglalóival aktivizálta napközben a még kételkedőket. Az ATV érdekes módon viszont már feladta, mert a Vidám Vasárnap ment. 

20:27 (Buday):
Az Indexnek is feltűnt, ami nekünk. De ki tudja, lehet, hogy csak MSZP-sek mentek el szavazni a kérdéses körzetekben! Még nincs veszve semmi.

Elbénázta a baloldal a mozgósítást

A leginkább nyerhetőnek vélt húsz körzet többségében az országos átlag alatt volt a részvétel.

20:16 (Kuruc): Két Steinert is tudok így elsőre, aki szóba jöhet az MSZP-ben, de az egyik már Izraelben van, a másik meg nemsokára valószínűleg követi őt.

20:14 (Buday): 
Közben felpattintottam az első sörömet. Kiváló, keletnémet, pilseni típusú sör. Jót tesz a nagy izgalomnak, túlzásba nem visszük. Steiner... te jó ég!

20:13 (Trédoff): "Az MSZP szóvivője abban bízik, hogy a 2002-höz hasonlóan most is téved az exit poll kutatás". Ha Steiner támad, akkor meg vagyunk mentve! Führer-bunker hangulat az MSZP főhadiszállásán.

20:06 (Buday): Még mindig nem fogom fel ésszel, hogy miért volt ilyen extrém alacsony a választói aktivitás a hírhedt szocioliberális fellegvárakban. Nem hittek a kormányváltásban? Nem szeretik annyira egymást mégsem? Vagy titokban jó nekik a Fidesz és az egykulcsos adó? Szerintem az utóbbi :)))

20:03 (Kuruc ezredes): Olyan porszerű anyagnak szeretném látni este 10 után az igen tisztelt balliberális ellenzéket, mint amilyet a rendkívül szimpatikus német ezredes eregetett ki tegnap a Frigyládából.
 
19:58 (Trédoff): 
Jó szurkolást mindenkinek! Alig várom a hivatalos statisztikákat, hogy tényszerű adatok birtokában értelmezhessük a helyzetet! A Nézőpont mai felmérése eleddig papírformát jelez.

19:52 (Buday András): Bevallom, kicsit féltem, ahogy először láttam a részvételi adatokat. Pont Budapesten ilyen magas? Az nem szokott jó lenni.

Na de valószínűleg mégis jó lesz. Hiszen pont a II-III-XI-XII. kerületekben kiugróan magasak az arányok (Buda, ugyebár) - míg az MSZP-SZDSZ-es gócokban megdöbbentően alacsony: XIII, VII. kerületek. A körzetet utóbbiak talán hozzák, de listán ez nekünk csak jó.

Az este eddig pozitív meglepetése az LMP-s Csiba Katalin (szóvívő) volt. Értelmesen, összeszedetten, kedvesen beszélt. Ritka az ilyen, hát még az ellenzéki oldalon!

A bejegyzés trackback címe:

https://polgarda.blog.hu/api/trackback/id/tr925961609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

global001 2014.04.06. 14:43:01

" Ezért felkerekedünk, hogy odategyük az X-et Miniszterelnök Úrra és csapatára. "

Csapatára ??

lázár, kósa, rogán, zsigó, matolcsy, zsiga marika, szíjjártó, hoppál, sjelmeczi, hoffmann ...

Pfújj (köp)

Az igénytelenség netovábbja!

A másik: megyek Debrecenbe a múlt héten, és mit látok ??

simon miklós plakátokat !!

Akit csak azért nem csuktak be sikkasztásért, mert a "nemzeti érzelmű" fidesz maffiacsalád NEM adta ki a mentelmi jogát ... :)

Éz igen!

Ilyenekre kell szavazni, akik elbújnak a mentelmi jog mögé, miközben köztörvényes bűnözők !!

Hajrá birkák, hajrá Magyarország!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.06. 14:46:48

@global001:
Este leszel? Közös urnabontásunk lesz, megszámoljuk az összes emeszpést.
001: global001

magándemokrata 2014.04.06. 18:04:07

@Kuruc ezredes: igértem, hogy itt leszek.. irj fel! este jövök! dobogóról nem szeretnék lemaradni! jaa, libsi, nem mszpés!

2014.04.06. 18:12:11

@Kuruc ezredes: Akkor úgy látom, már csak én hiányoztam a csapatba:) Szavazni ugyan nem mentem, de lőttem pár k.va jó fotót a Sas-hegy tetejéről. Már előre gratulálok a fényességes győzelemhez, mármint a Fidesznek, mert te ugye tudod, hogy a te személyes győzelmedről mit is gondolok:)

Ami meg ezt illeti:

"Addig nem fogsz kommentelni? Húztam egy rovátkát a "beteljesülésre elve esélytelen ballib ígéretek"-falra. "

Úgy tűnik, mégis esélyes volt:)
csá

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.06. 19:23:55

Remek-remek! Örülünk mindenkinek! :)

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.04.06. 19:32:13

@Kuruc ezredes: Látod, pedig én megírtam nekik tegnap, hogy mi mindent kellene kicsiszolniuk 2018-ra, hogy újra győzhessenek. Igazán nagyvonalú és korrekt voltam szvsz.

Megmondta a Miniszterelnök Úr is az interjúban, hogy egy választási vereség a legnagyobb lehetőség az építkezésre, számvetésre.

Ehelyett a szocioliberális oldal csak a mocskolódással meg a külfölddel volt egész végig elfoglalva.

Én szóltam!

magándemokrata 2014.04.06. 22:32:53

gratulálok az egyszerű többségnek, megcsinálták... az aki nem ment el szavazni, és nem azért mert dolgozott, beteg, stb, hanem mert belesz.rik az ország jövőjébe az szégyellje magát!

40% sza.rik az országra! kellett nekünk demokrácia?

minek?

... tragédia ez az ország! de messze vagyunk európától!

zobod 2014.04.06. 23:05:27

Újabb 4 év azoknak, akik nem csak ígérgetnek, hanem tesznek is valamit az élhető Magyarországért.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.06. 23:32:17

@magándemokrata:
Ők voltak azok, akik a ti állításotokkal ellentétben valóban nem MSZPsek!
Nyugodtan basztasd őket meg európázz, négy év múlva tutira rátok fogják nyomni, ha ezzel szólítod meg őket. :)
@zobod:
Úgy bizony, de nyugi, Indexék kihozzák majd, hogy valójában ez az ő sikerül, meg a full civil Ténytáré.

2014.04.07. 00:02:11

Ha ugrik a kétharmad, az nektek szar. Javaslom, vesztegessetek meg pár jobbikost, mert ha eszük van Vonáéknak, nem fognak az előző választási rendszer visszahozása nélkül egy darab szavazatot se adni nektek:)

Amúgy nagyon tetszik a műsor: Vadai nem jut be, az LMP mégis (ennek most már örülök, mert elveszi a kétharmadot), a Jobbik szomorú, mintha haláleset lett volna a családban.

De ami a legjobb: most bizonyítanotok kell, amibe szerintem belebuktok a gazdaság helyzete miatt, de ami még sokkal szipi-szupibb: most jön Mesterházy beszéde, majd lassú politikai halála:)))))

És még szanyitibit is megnézhetem majd, jeeee!!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 00:10:31

@storker:
Sokat nem számít, hogy 132 vagy 134, de igazad van, azért legyen csak meg. :)
A jobbikosokat én se értem. Ez nekik rossz eredmény? Mit szerettek volna, egyénit?

magándemokrata 2014.04.07. 00:10:58

@Kuruc ezredes: ok! ti, hogy a p.csába nem a bálnába nyomjátok?
ott van aki számit!
nektek marad a munka frontja..
és az öndicséret! minden jót!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 00:11:57

@magándemokrata:
Itthon nyomjuk. Sörözve, csetelve, nőzve, ilyesmi.

2014.04.07. 00:18:03

@Kuruc ezredes: A Jobbik azt hitte, hogy nyerni fog. A Jobbik buta.

Mesterházy meg nem volt önkritikus, Bajnai kilométerekkel veri gerincben.

De ha a Jobbik durcizik, akkor vissza kell hoznotok az előző választási törvényt, ha eszük van.

Én örülök, az MSZP elindult lefelé és ez a talaj még omlik is alatta.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 00:19:27

@storker:
Na jó. Én se tartom őket különösebb szellemóriásnak, de azért ennyire nyilván nem idióták. A kampányuk meg pár jelöltjük egész ügyes volt. Nem fogjuk visszahozni az előző választási törvényt. Szépen nyerjetek kétharmaddal, és hozzátok vissza!

2014.04.07. 00:30:06

@Kuruc ezredes: A kétharmad ha meg is lesz, 4 év alatt elillan, egy-két kilépő, időközi, stb. Szóval inkább nektek kéne védeni valahogy, ha össze is jön.

Ami Gyurcsányt illeti, az ő beszéde is százszor intelligensebb és önkritikusabb, mint meseházyé meg fodoré. Nahát, a politikai karrieristák azok, akik még mindig hülyének nézik a választókat:)

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 00:33:05

@storker:
Max szimbolikus jelentősége van. Nem hiszem, hogy ME Úrék bármit akarnának most, ami kétharmados. Ha meg igen, akkor majd a Jobbikkal. :)
Feri tényleg remek, nagyon sokáig akarom őt még az egyesült ballib hadak élén látni!

2014.04.07. 00:37:11

@Kuruc ezredes: Nem-nem:) Az adótörvények kétharmadosak (egykulcsos). A gazdasági helyzet változása simán elhozza majd, hogy hozzá kell nyúlnotok - ja bocs ezt eddig nem mondtam, a 16%-ot sajnos mindenképp elveszítjük mindannyian, akkor is, ha megvan a kétharmad (a jelek szerint meg, úgy 10 szavazattal:DDD).

De abban is igaza van a Ferinek, hogy ez a kormány nem húzza '18-ig, elfogyott a világ pénze, ő tudja, 2006-ban ugyanez volt vele is.

2014.04.07. 00:38:48

@storker: És ezért örülök, hogy nyertetek!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 00:39:45

@storker:
Az adótörvényeket biztos nem akarják majd, nyugi. Meg ha igen, akkor szerencsére az ellenzék vidáman együtt szavaz majd velük, hiszen ugye gyűlöli az egykulcsost...
Feri remek szakember, biztos tudja majd, mikor van vége a Fidesznek. Legkésőbb 2011-ben!

2014.04.07. 00:41:55

@Kuruc ezredes: Együtt szavaz természetesen, és kér valamit cserébe:)

Feri sok hülyeséget mondott, de hát Viktor is elbukta 2006-ot, ettől még lehet igaza ebben-abban. Amit a fideszes lélek nem ért: a történelemnek soha nincs vége.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 00:44:01

@storker: :D Igen, ezt nagyon jól látod előre. A kétharmad már réges-régen elolvadt, semmivé vált, megbukott a Fidesz meg az Orbán rengetegszer az elmúlt négy év alatt, de ma aztán még úgy sem.

Azt nagyon jól látod, hogy mindenhez hozzá kell nyúlni.

Bizony, megkerülhetetlen lesz az MSZP meg csatolt részei!

Csak nehogy besegítsen az LMP meg a Jobbik :D

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 00:44:18

@storker:
Ezt a történelem véget ért szöveget én eddig teljesen mások mantrájaként ismertem.
De miért kérne cserébe valamit olyanért, amit most is támogat és mindig is támogatott?

2014.04.07. 00:54:34

@Buday András: Leszámítva, hogy nem írtam, hogy elveszett a kétharmad, de írtam pont az ellenkezőjét:)

Egyébként eccerű: a Varga azt mondta 2 napja:
"Amennyiben ez a kormány marad, szinte biztos, hogy nem fog változni az egykulcsos adórendszer"

Tudod, hogy a fidesznél mit jelent a "szinte biztos"? Azt, hogy puhítanak titeket:)))

@Kuruc ezredes: Azért kér, mert más választási rendszerben érdekelt. Ha hozzá akar nyúlni a fidesz az egykulcsoshoz, az azt jelenti, hogy több adóbevétel kell és máshonnan nem jön pénz. Ergo a fidesz akkor szarban van. Megmondtam neked korábban: 2015 vége a fidesz nagy kakija, csak addig maradj te is a blogszférában:)

2014.04.07. 00:55:17

@Kuruc ezredes: "Ezt a történelem véget ért szöveget én eddig teljesen mások mantrájaként ismertem. " - épp azt mondom, hogy nem ért véget, ezt csak ti hiszitek. Ahogy Feri 2006-ban:)

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 00:57:34

@storker: Igen. Még mindig biztatóbb, mint a többi ígéret, akik egyértelműen eltörölnék.

Egyelőre örülök a győzelemnek!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 00:58:37

@storker:
Szó sincs róla, hogy mi ezt hinnénk. Egy pillanatra sem szabad lankadni, mert ezek az áspisok rendkívül veszélyesek még ebben a tetszhalott állapotukban is. Ettől függetlenül rajtunk múlik, hogy lesznek-e még kormányon.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 00:59:39

@storker:
Azt is mondtátok már, hogy 2011-ben lesz.
Én itt leszek, és kíváncsian várom majd, hogy megoldjátok azt, amit a Fidesz se tudott.

2014.04.07. 01:01:58

@Buday András: @Kuruc ezredes: Gondolom megfigyeltétek, hogy még az ATV műsorvezetői és elemzői is milyen laza, jó hangulatban tudósítottak a ma estéről. Örültek ők is, az lett volna a meglepő, ha nem ez lesz az eredmény:) Mindent egybevetve ez a választás így kellett, hogy történjen, én nagyon szurkoltam már a végén, hogy nyerjen a fidesz, mert ilyen gazdpolival csakis ők lehetnek azok, akik lebiggyesztett szájszéllel majd bejelentik a "nemzetközi helyzet miatti" elkerülhetetlen megszorításokat:)

A két vesztes a Jobbik és Mesterházy, ennél szebb nem is lehetett volna az este. Ünneplőbe öltöztetem lelkem, és szurkolok, hogy ne változzon semmit a politikátok:)

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 01:07:58

@storker:
Nem fog semmit. 2018-ban megint jön majd a kétharmad. Vagy ha tényleg előbb megbukunk, akkor 2017-ben. Vagy 2016-ban. Vagy 2015-ben. Melyiknek örülnél a legjobban?

2014.04.07. 01:16:25

@Kuruc ezredes: Hát ha buktok korábban, akkor aligha jön kétharmad ugye ez logikus:)

A dolog titka annyi, hogy az ország most vár valamit, valami nagyot Orántól. Ami persze nem jön el. Ahogy 2006-ban is, ez arról szólt, hogy a kormány jobb, mint az ellenzéke, ergo maradjon ez. Ettől persze még várja mindenki, hogy évi 4-5%-ot nő a gazdaság. Ha Orbán nem hoz érdemi életszínvonal-emelkedést, amit ez az ország '90 óta mindennél jobban akar, akkor Orbánt elküldik simán 2018-ban is. De nem húzza addig, mert a FED befejezte a pénzjegynyomtatást. Eccerű ez, mondom.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 01:22:50

@storker:
Dehogy logikus.
Érthető, hogy mivel törvényesen egyszerűen nem megy a Fidesz megbuktatása, ezért már régóta alternatív módszerekben gondolkoztok. Nem értem azonban, hogy a világgazdasági hablatyra való hivatkozással miért gondoljátok, hogy a választópolgárok többsége miért ne támogatná ezután is a Fideszt, illetve miért támogatna titeket. Meg lehet így buktatni a Fideszt, kedves balliberális embertársam. Kíváncsi vagyok, utána miként fogtok ti kormányozni helyettük. Vagy ki fogna?

2014.04.07. 01:25:59

@Kuruc ezredes: A politikai vészhelyzeteknek megvan az a sajátos tulajdonságuk, hogy nem lehet rájuk készülni, illetve eléggé durván megfordul a választói magatartás. Most sem a fidesz-tábor volt nagy, hanem az ellenzéki kicsi, hiszen alacsony volt a részvétel pl a 2002-eshez képest. De nem ez a lényeg.

Ha a nemzetközi barátaink meg akarnának buktatni titeket, egyszerűen nem vennék meg 5%-on a dollárkötvényt. Te nem ismered ezeket a barátainkat úgy látszik.

Ellenben még mindig nem érted, hogy közös az öröm és csak annyit kérek tényleg hogy 2015 végéig maradj a blogszférában, hogy utána is megdumálhassuk a fejleményeket:)

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 01:36:56

@storker:
Én itt leszek mindenképpen. Nagyon várom, hogy vajon támogatni fog-e titeket még egyszer a magyar nép. Ennek esélyét most nem nagyon látom, de csak hajrá. Az biztos, hogy így több esélyetek van a Fidesz megbuktatására, mint törvényes választásokon. Ott egyre-egyre-egyre és egyre esélytelenebbek lesztek.

2014.04.07. 01:40:27

@Kuruc ezredes: Egyre esélytelenebbek semmiképp, mert azért felhívnám rá a figyelmed, hogy elveszítettetek némi szavazót 4 évvel ezelőtthöz képest. Akkor volt 52%, ma 45 körül vagytok a pártválasztók között. Ami engem illet, nem írtam sehol, hogy ez a társaság váltja le a Fideszt, hanem ennek néhány tagja esetleg. De ezzel még várok, előbb nektek kell elindulnotok lefelé és ez jó eséllyel be is következik. Mondom, tiszta 2006:)

Viszlát!

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 01:41:51

@storker:
Egyre kevesebb a nyugdíjas. 30 év alatti pedig csak akkor szavaz a balliberálisokra, ha Ábrahám gyermeke. Ebből így választást nem fogtok nyerni, max izgulhattok, hogy Fidesz v Jobbik lesz e a kormány vezető ereje. Gondolom láttad már a többi párt fiatal választóknál elért pompás eredményeit.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.04.07. 01:47:57

@Kuruc ezredes:
Mármint az MSZPnyugdíjas, akiknek az eddigi hatalmatokat köszönhettétek.

Nemzeti Narancsköd 2014.04.07. 02:28:30

Na végre hazaértem, remélem, még van itt valaki, akivel együtt lehet örülni!

@storker:
Ez tök jó, majd mindig újabb és újabb időpontokat tűzünk ki, várva, hogy megbuktatjátok Miniszterelnök Urat és csapatát. Mint 2011-ben. Megvan már az alternatív "majd akkor is legyetek itt" időpont ötleted arra az esetre, ha esetleg 2015 után is lesz Fidesz kormány? :)

2014.04.07. 08:30:55

@Nemzeti Narancsköd: Nem mi buktatjuk meg, megbukik az magától.

@Kuruc ezredes: A Jobbiknak volt mszp-szavazói vannak, tipikus proteszt-párt, ezen kívül nem hiszem, hogy 1 millió új szavazója előbújik a semmiből. A nyugdíjasok a fideszt is erősítik már régóta, így összességében azt tudom mondani, hajrá, kormányozzatok így tovább, az idő a többit megoldja:) Ennél tovább ezt a témát sem érdemes boncolgatni, így újabb időre ismét minden jót a narancsbolsevikoknak:)

Nemzeti Narancsköd 2014.04.07. 14:11:12

@storker:
Jól van, találkozunk 2015-ben, amikor majd 2011-hez és 2014-hez hasonlóan ismét megbukik a Fidesz. A Fidesz bukását -- ahogy eddig -- erősödő és differenciálódó gazdaság, jó pénzügyi eredmények, valamint rendkívül széles társadalmi támogatottság jelzi majd. Addig Isten veled!

szekertabor · provo.blog.hu 2014.04.07. 16:17:41

Az, hogy azok az emberek, akik nem a politikától fordultak el, hanem a jelenlegi nagypárti választéktól, sajátos politikai értékrendjüket egy választáson kinyilváníthatták, mindenképpen demokratikus, és igazolja a jelenlegi választási rendszer létjogosultságát.

provo.blog.hu/2014/04/07/viragozzek_ezer_virag_valasztas_belulrol
süti beállítások módosítása